Megváltoztatja az embert amikor rájön, hogy fel kell nőni. Persze eddig is azt hittem hogy felnőtt vagyok. Nem volt igazam. Most érzem azt hogy vissza kell adnom azt amit eddig kaptam, a saját erőmből, és nincs, nincs erőm ezt végigcsinálni.
Tudom hogy senki se hiszi el hogy milyen keményen tanultam egészen eddig, mindenkinek az a válasza hogy "akkor még keményebben kell" de ez az én számomra lehetetlen feladat, feladom.
Minden kicsúszik a kezem közül, minden. Mindent és mindenkit elvesztek, és nem létezik más körülöttem csak a saját nyomorúságom
, és én el fogok veszni benne. Soha, egészen komolyan mondom, hogy soha nem voltam ennyire magam alatt, az életem egy csőd, semmit nem érzek, ami még tartaná bennem a lelket. Nincs semmi. Nincs szeretet, nincs siker, nincs öröm, csak a feladatok vannak amiket képtelen vagyok elvégezni, és mindezért senki sem szid le, vagy nem hányja a szememre, és lehet, hogy ez a legrosszabb... csak sajnálatot kapok, meg azt m
ondják, hogy "azért próbáld meg" vagy "nincs elég akaraterőd" pedig én tényleg annyit raktam bele, amennyit csak tudtam. Úgy tűnik kevés vagyok. Úgy érzem el fogok tűnni. Úgy érzem nem létezem. El is akarok tűnni, semmi nincs ami életben tartson. Soha, soha nem voltam még ennyire reménytelen.
Csak a miheztartás végett.
mood:
sad ~ depressed
