Akinek a szenvedéseit olvasod (de minek is?):

Saját fotó

"Kimi wa CINDERELLA (THE PART OF LIGHT)
Aru wa DRAKULA (THE PART OF DARK)"

2009. december 25., péntek

Fagyos hétvége

Na akkor a múlt hétvégéről is írok már egy blogot, mert arról érdemes^^ Aztán majd írok karácsonyi blogokat is bár annak a java még csak most jön...
Addig érjétek be ezzel:



meg ezzel^^

Múlt szombaton elindultunk karácsonyi ajándék vásárló körútra szívem csücskével, Mai-el. Már az odajutás se volt egyszerű, nekem 1 órára Kecskeméten kellett volna már lennem, de a vasútállomáson 1 óra késést mondtak be mert leszakadt egy vezeték. Egy óra várakozás után a vonat még mindig sehol, aztán Brigit fölhívta a barátja hogy még dolgoznak a vezetéken, úgyhogy még legalább egy óra. Én akkor fogtam magam és átmentem a buszmegállóba, elméletileg kellett volna hogy legyen 2es busz. Hát nem volt, csak 2:23as de akkor már 23 percen igazán nem múlott, úgyse éreztem már a tagjaimat. Pedig akkor még nem tudtam, hogy az IGAZI hideg még ezután jön xD
Beértem végre Kecskemétre 3 órakor, asszonykám is befutott, és betámadtuk a Malom bevásárlóközpontot.. hát lehet hogy jobban járunk volna ha ott is maradunk éjszakára xD
Közben én szóltam anyunak hogy nem megyek haza aznap mert már nagyon durva hófúvás volt, és a tömegközlekedés ilyenkor még a szokásosnál is megbízhatatlanabb. Szóval elindultunk Maiékhez, szerencsére a helyi járat azért időben érkezett xD
De amikor leszálltunk a buszról...
Hát, az a durván 100 méter (de lehet hogy még annyi se) amit meg kellett tennünk a házig, nem volt zökkenőmentes. Mainek kétszer sikerült elborulnia a hóban, ajándékostól mindenestől, én meg mire fölhúztam már mindketten tiszta havasak voltunk. Először röhögtünk rajta (meg még most is röhögök haha x,,D) de utána kissé megijedtünk mikor rájöttünk hogy a kezünkből kiment az élet, és egyikünk se tudja kivenni a táskából a lakáskulcsot. Megkerültük a háztömböt ahol be lehetett volna jutni kóddal, de a kapucsengő is behalt a hidegtől. Nagy nehezen csak sikerült előkerítenem a kulcsot pedig semmit se éreztem a kezemmel xD
Fölértünk, engem a hányinger kapott el Mai-t meg majdnem a sírógörcs mert már szürke színben játszottak a kezei.
Aztán nagy nehezen kiolvadtunk, de komolyan azt hittük hogy le kell tördösni a végtagjainkat x,D Nekem meg az Ohne dick klipje jutott eszembe, JUJ.



Aztán már jól telt az este, meg a másnap is^^ Mint mindig.
Megnéztük A falu c. filmet ami para, de a végére már nem, inkább vicces xD
Ja meg előtte a Csillag születiket x,D

És a hét felfedezése: Ryuuichinek van hangja. De még milyen!
<333 Julcsi-san xD

2009. december 23., szerda

Animekarácsony

El vagyok maradva pár bejegyzéssel. Szóval most próbálom pótolni. 12.-én animekarácsonyon voltam, ami a mondocon karácsonyi verziójának volt mondható, amúgy kb. ugyanaz, csak kicsit több emberrel^^
De a lényeg:
- Yoshiki Nude photobook <33333
- V2 - Eyes of Venus single
- Yoshiki Amethyst single
- hide - Ja Zoo CD
- Gackt - Metamorphoze single

Hát elég gazdag jrock termés volt... xD Kb. csak ezért mentem el... viszont a Yoshiki könyvemet Case elfelejtette elhozni, sőt azt se tudja hova hányta el xD Remélem előkeríti, hmmm...
A szerzeményeimről majd rakok föl képeket is^^

~ Kincsem Park -> lovak -> Hisu -> Treasure Land -> LOL micsoda összefüggés xD
~ perverz. nudli. x,,,D

Oké, nem muszáj érteni... x,,,D

2009. december 15., kedd

Lekéstem a buszt.

A rohadt életbeee. xD
De hát olyat álmodtam, hogy egy ilyen után az ember nem tud csak úgy felkelni és elindulni az iskolába... -_-

Illusztrálom.





És senki se gondoljon csúnyára meg rosszra. De ANNYIRA élethű volt x,D

2009. december 13., vasárnap

hide



JUJ 13.-a van!
Boldog szülinapot hide <333333
És egyúttal nyugodj békében.
Ebben a helyzetben elég hülyén jönne ki az "isten éltessen sokáig"... mindenesetre gondolunk rád^^

2009. december 4., péntek

Dark days xD

Tegnap elment az áramunk. Totálisan. Ma délután kaptuk vissza. Ilyenkor jön rá az ember hogy milyen nehéz az élet, ha nincs gép, hajvasaló, melegvíz (villanybojler xD), telefontöltő... de túléltem. És ittvagyok xD
A sok gyertyafényben olvasástól eléggé nyomott és mégis olyan nyugalmas hangulatom lett. Kiolvastam a Titkos ablak, titkos kertet. És annyira jó <3 *hatása alatt van*
Ma meg nem bírtam reggel fölkelni mert olyan kicseszett sötét volt xD Úgyhogy lemaradtam két érdekfeszítő szakmai elmélet és egy nyelvtan óráról. Kár érte. Aztán mentem énekre, majd menyasszonyomhoz akivel ezen a hétvégén nem nagyon lesz alkalmam találkozni mert tesómék itthon vannak aminek persze nagyon örülök^^ És megnéztünk egy Stephen King kisfilmet, és vertük a nyálunkat a szexi indián pasira aki a végén meghalt mert aljas rohadék volt lol xD
Különben semmi izgalom. Várom a jövő szombatot. Mert animekarácsooony^^



A nap poénja Toshi blogjából: "Felhívtam Yoshikit telefonon, és beszélgettünk, Róla."
Hát én még mindig ezen röhögök. Nem is muci lenne.... x,,D

2009. november 30., hétfő

MézesKAMInap ~ November utolsó bejegyzése

Szokás szerint nagyon jó volt a KAMInap.
Dai nagyon jó házigazda :)
Külön jó volt a teaházasdni, meg a vicces népmesék a padlizsánról meg a hároméves szójarántásról, meg Dudorapóról, meg a követhetetlenül túlbonyolított történet a kilencfarkú rókáról xD
Nem nagyon részletezném, a szokásos jó hangulat volt^^
Beszéljenek helyettem a képek :D



Sütiasztal^^



Szépséges asszonykám a sodrófával :P (bocsi ha megsértettem a személyiségi jogaidat a kép felrakásával^^ <3)



Az X alakúnak indult mézeskalács... xD (meg a bamba fejem -_-")

És a Madagaszkár 2 ááállat xD

2009. november 23., hétfő

Mozi ~ Japán nap

Péntek
Yoshiki szülinapja.
(Saya ~eddigi legjobb~ szülinapja^^)
Éneken hihetetlen módon elhülyültünk, a tanárnő nem tartotta annyira viccesnek, lévén hogy már csak két hét van fellépésig de hát szerintünk egy kis vidámság sosem árt... szerinte meg az idétlenkedés nem viszi előre a munkát... ebben is lehet valami x,D
Megtudtam hogy az énekhangom Belle-re hasonlít a Szépség és a szörnyetegből. Ennek örülök mert azt a mesét imádom. Lehet hogy mindjárt meg is nézem, legyen min bőgni x,D
Aztán megint beköltöztem Mai menyasszonyomhoz egy éjszakára, a tervezett DVD nézésekből ugyan semmi nem lett, mert mire hazakeveredtünk a moziból már akkor se tudtunk volna ébren maradni, ha a szemhéjunkat felragasztjuk extraerős pillanatragasztóval... elsajátítottuk volna a nyitott szemmel alvás művészetét igen könnyen x,D
Viszont a mozi az nagyon jó volt, az Újholdat néztük meg, szinte teltház volt amit nem is csodálok. Tudom hogy rettentően divatdolog ez az Alkonyat-mizéria, de nem is véletlen. Bár én nem az agresszív vastag szemöldökű szőrösmellű vérszívófiúra bukok... meg nem is ezért jó a film... és nem is a helyes szexi szőrtelen indián vérfarkasfiú miatt, de azért az nem elhanyagolható szempont :P Jacob <3333



Jake édes. Hosszúhajjal főleg. Egyem azt az állgödröcskét *nyünyünyünyü*

Mai-chanom megint alkotott, voltak olyan beszólásai hogy visítottunk a röhögéstől. Persze a romantikus vagy drámai, könnyfakasztó részeknél... x,D
Az egyik az Carlise Uri Geller-féle kézmozdulata volt ami akkor lenne igazán vicces ha tudnám képpel illusztrálni... de helyette találtam egy még viccesebb képet x,D



Azért vannak fejek x,,,,,D

Aztán a másik beszólás, mikor megtárgyaltuk hogy nem lenne az a Bella annyira csúnya csaj, csak nagy a homloka. Erre mikor épp egy csókjelenet volt előkészülőben, Mai beszólt egy ilyet, hogy "Nem fér oda a homlokától..." xDD

A legjobb meg a traktoros volt de igazából azt úgyis csak mi értjük^^

Szombat
Másnap Japán napra készülődtünk, én valszeg az idegesség miatt nem tudtam sokáig ágyban maradni, Mait meg alig lehetett kirúgdosni^^ de aranyos volt <3
Aztán végül minden jól sikerült, életem első előadásán is túlestem, remélem a kövektezőnél már nem fogok így izgulni.
Ittvolt a japán nagykövet is, egy pici ősz bácsi fekete szemöldökkel, és hihetetlenül aranyosan beszélt magyarul^^
A legjobban a kalligráfia előadás tetszett, főleg hogy megtanultam kanjival leírni a HAYASHI-t^^ A sushit nem mertem megkockáztatni, viszont helyette kétszer is megrohamoztuk a Nissin pultot... de többször is lehetett volna^^ Ígyis két zacskó ingyen tésztával tértem haza, méghozzá a legjobb fajtákból nyamm nyamm.
Két telefondísszel is gazdagodtam, mostmár egy kissebb kötegnyi csilingel a telómon^^ Kb. mindenki azt mondta rá hogy biztos baromi idegesítő lehet, de nekem tetszik xD
Köszönöm szépen mindenkinek aki hozzájárult hogy a szülinapom meg az utána követekző nap is ilyen remekül teljen, különösen Mai-nek.
És nagyon fini volt a muffinod :PPP (meg a pipimelle is x,D)

2009. november 21., szombat

TANJOUBI OMEDETO YOSHIKI!!!



A (csupa nagybetűvel) CSODÁLATOS Yoshikinek, a művésznőnek, a leg-leg-leg-legebb embernek a földön, szavakkal kifejezhetetlen rajongással és imádattal kívánok boldog 44.-iket^^ És még duplaennyit, drága muci, hogy sose hagyj el minket <3333
És nem tudom mit írhatnék még... tényleg nem^^ Ehhez kevés vagyok^^



És igen, csúsztam egy napot, bevallom, majd meggyónom a házi Yoshiki szentélyemnél, de nem voltam gépközelben^^
A hétvégémről részletes beszámolót holnap, van mit mesélni :)

2009. november 18., szerda

Random dolgok

Mai-chan szerint Yoshikinek nagy a segge. Hát ez hallatlan. Szerintem csak irigykedik :P
A következő képsorok megzavarhatják az olvasó lelki nyugalmát. Btw ez a single nekem kell^^ Meg a Standing Sex meg a Say Anything is <3


Animekarácsonyon végre átveszem a nudista photobookom meg a Yoo életrajzom is < 333 Lávjú Case^^
Elég izgisek lesznek a napjaim, lesz miről blogolni. Pénteken mozizunk menyasszonyommal, aztán egész este mindenféle Yoshikiséget nézünk hamár szülinapos^^ Oké, ennyi erővel Sayaságokat is nézhetnénk xD az ajándékaimat nagyrészt megkaptam előre, nem is kívánhatok ennél többet:



Ez itt egy pan-drive :P 4 gigás és a cukiságfaktora az egeket verdesi^^



És ez is az enyém ám bibibíí^^
Megyek is mert közben elkészült az új Bleach részhez a magyar felirat^^ Akartam még írni sokmindent de majd holnap... chu^^



SZÁCUGÁJ SZÁCUGÁJ SZEJÓÓ *megy gyilkolászni xD*

2009. november 15., vasárnap

Ismét vidám péntek-szombat

Nyu, Saya heppi ^^
Péntek délutánom fodrásznál kezdődött, az eredményt ugyan senki se vette észre, de én érzem a különbséget xD
Aztán ének, majd utána repültem Mai-chanomhoz <3
A soproni eléggé erős söröcske, omg ^^
Neveltem Larukura az asszonyt, ő meg engem Chachamarura, röhögtünk, mert vicces volt, meg vicces képeket is néztünk *muhaha gonoszkacaj ördögszarvak* xD. Közben Szaffi műsorozott mert nem tudta elviselni hogy nem vele foglalkozunk xD



Ezt a leszakadtszemhéjú WTF parishilton fejet xD
Aztán Aoi Yoru DVD kettő, ami ugyan rövidebb volt mint az első, de a végén már ígyis olyan szinten szenvedtünk (pupilla kifeszít xD) hogy el ne aludjunk... pedig az már kissé gázos ha X koncerten elalszik az ember... dehát mikor már 15 perce az Endless Raint fújják xD
Legjobb az Heath kék szőrmeboája volt, ízléses volt a javából xD
Toshi az vmiért nagyon le akarta nyúlni Yoshikitől a felsőtestmutogatós szexifiú szerepet, és egész jól sikerült neki <3 *_*
És rájöttünk hogy hide akármilyen szép kis cukorfalat tündérborsó, azért neki se áll jól minden... a Ciccolina smink például nem xD
Pata az viszont nagyon kis dögös volt <3 Főleg mikor menekült volna hátra és Toshi visszarángatta xD
Az uram meg nc, az az ember az összes koncerten egységesen gyönyörű^^ csipkeyoozsikám <33

Meg álmodtam olyat, hogy azt le kell forgatni klipbe.
Meg olyat is, ami vicces volt.
Meg olyat is, amire nem teljesen emlékszem.

Másnap még egész sokáig ellettünk volna ha édes jó anyám nem telefonál rám negyed 2 körül őrjöngve hogy mikor szándékoztam én hazamászni. Pedig nem is volt itthon semmi különösebb dolgom -_-
Mindenesetre előtte még megnéztük a Vándorló palotát amit imádok, csak nem sikerült még sose eljutni a legvégéig és most végre igen. És olyan szép meg romántikkü meg elvont <3

Pénteken meg New Moon premier. És Yoshiki szülinapja. És még valami lényegtelen x)



*visítvaröhög* Mucikámnak kimaradt a morning menüje reggel. Vagy a kávéja. Vagy menstruál. Vagy Toshi megcsalta és neméppen silent, de jealous xDD

take care, every buddy :P ~

edit.
JA a lényeg lemaradt. Mai egyik napszemüvegében hasonlítok Yoshikre LOL! xD
Meg a DTR-es Uri Gellerre is x,,,DDDD

2009. november 11., szerda

Ilyen nincs -_-

Na, ma is elegem van mindenből és mindenkiből. Azt hiszem, ha akárki egy rossz szót szólna akár csak viccből is, végig se tudná mondani már nem is lenne a feje a helyén.
Hihetetlenül érzékeny vagyok ma, fáradt, ingerült, minden egyszerre.
Kezdjük ott, hogy megint szenvedek a gyomorsavamtól, azaz ha nem eszek fáj a hasam, ha eszek akkor máshogy fáj, aztán kicsit elmúlik és kezdi előlről. Ha folyamatosan szünet nélkül tömöm magamba a háztartási kekszet, akkor elmúlik. Ha szénsavasat iszok akkor utána fél óráig haldoklok. Az összes reggelim egy banán volt, és attól is egy óráig hányingerem volt.
Aztán, irodalom órára vörös fejjel fújtatva lihegve becsörtetett az igazgatónő, hogy mi az, hogy tőlünk szinte senki nem akar menni a Pannon Egyetem nyílt napjára, ő még ilyen passzív osztályt nem látott, pedig ide jönnek helybe nem is kell máshova menni, de nem fog minket elengedni ha majd suliidőben akarunk nyíltnapokra menni. Itt Félegyházán van a Pannon Egyetemnek egy kihelyezett képzése, de csak kommunikáció szak van, az meg a világon senkit nem érdekel. Ha esetleg a műszaki informatikai karának lenne itt kihelyezett képzése akkor elmennék, de így mi a fenének amikor én határozottan tudom hogy informatika szakirányon megyek tovább. Erre az igazgatónő üvöltözött az osztállyal 10 percig, hogy milyen hülyék vagyunk. Meg végigkérdezte a lányokat, hogy ugyan miért nem. Mind a négyüket. Engem meg levegőnek nézett. Pedig be tudtam volna válaszolni. Én informatika szakra megyek, ha már ITT nem tudták velem rendesen megtanítani, egyetemen majd hátha sikerül. Hadd döntsük már el mi, hogy mik akarunk lenni -_-" Tuti, hogy valami érdeke fűződne hozzá, hogy oda menjünk...
Aztán anya fölhívott suli után, hogy mikor megyek haza, de egy szót se értettem belőle hogy mért kéne annyira sietnem, és azt hittem már megint boltba akar küldeni. Azon is felfújtam a fejem, mert hihetetlen, hogy mindig akkor küldözget kisebb biciklitúrákra mikor szakad az eső.
Mikor hazaértem, kiderült hogy nem ezért. Hanem mert megvette a védőoltásomat és fél 4kor jön a dokinéni beadni. Na erre is kikeltem magamból rendesen, aztán anya azt mondta nem muszáj, de majd a doktornő beszél velem hogy szerinte mért kéne. Hát nekem biztos nem adnak be semmit. Mi lesz, a végén lefognak és belém vágják a tűt vagy mi? -_-
Elegem van a világból, az életemből, mindenből.
Ha dohányoznék most biztos elszívnék egy egész dobozt egyszerre. De mivel nem, így asszem csak iszok egy kávét.

2009. november 10., kedd

H1N1 + stuff

Anya be akar oltatni H1N1 ellen. Nem igazán tudom mit gondoljak a dologról. Nem akarom, nem szeretem a gyógyszereket semmilyen formában. Nem a tűtől félek vagy ilyesmi, de nekem ne fecskendezzenek már idegen anyagokat a vérembe fúj. T_T

Mamámat elvitte a mentő és idegbajt kaptam, de már ma haza is engedték, mert "csak" a cukra esett le. Mindenki rohant mint az őrült, meg voltunk zakkanva, mama meg visszaszólt a mentőből hogy félbehagyta a petrezselyempucolást, most mi lesz... baka <3 ^^ Azóta már beszéltem is vele, és megnyugodtam.

Pénteken megyek fodrászhoz, mert valamit kezdeni kell már a fejemmel.

Ma olvastam az eclipse-ből vagy 100 oldalt és szétröhögtem magam, Jacob akkora arc <3 ^^

Tegnap néztem Bleachet, felbukkant egy új szereplő aki eléggé megmozgatta a fanzáiámat. Köszöntsétek sokszeretettel Muramasát ^^ <3



Kéne egy ilyen cosplay. Hmmhmm ^^

Eseménytelen és érdektelen életem mozzanatait hallhatták.

~ mjúzik ~



*___* <3333

2009. november 7., szombat

A mai nap Mai nap^^

Hát mi tudunk alkotni... szeretem az ilyen napokat mindig jó kedvem lesz utána xD

Ellátogattunk MiniKAMIra, melynek keretén belül random ötlettől vezérelve beugrottunk a Douglas-be, hogy hátha... és igen igen igeeeen^^ megszereztem az ambróziát, az istenek parfümesszenciáját: Chanel - Egoistic *szimatszimatszimat* <333

Ajándékaink a pedofil szomszéd bácsi számára: némi használt buszjegy, taknyos zsepi, avon szórólap és TAMPON (természetesen bontatlan, azért na.. xD) a postaládába... psszt ne mondjátok el senkinek hogy mi voltunk^^
Aztán Mai megetette Szaffikát tejföllel... szegény macs a farka hegyéig fehér volt xD

"- ...és képzeld el hogy ülsz a jakuzziban és az egész Extasy Records körülötted ugrál...
- A mostani? Ugorjunk vissza pár évet...
- *nagyonröhög* ...járókerettel xD"

A citromos sör pedig jóóó ^^

~Aoi Yoru DVD nézés (eredeti, bizonyámbizonyám.. jóó nemazenyém de akkoris örülök neki xD)~
- Yoshiki megijesztette Mait (hátulról xD) és kishíján leesett az ágyról xD
- Pata berobog és kawaii piros törcsivel megtörölgeti Toshi arcát -> Mai és Saya fangörcsöt és aranyosság-túltengést kapnak xD
- Mai orrvérzésben elhalálozik, because of this:



- ...és amitől totálisan epilepsziás rohamot kaptunk, az a hide & Pata szóló...
Mai: PATAAAAA <33333
Saya: HIDEEEEE <33333
*visít fetreng hörög nyáladzik*

...jó délután volt xD köszönöm coookie <3
És remélem hogy mi mindig.örökre.ésmégtovább. ^_^"

És mivel a hide & Pata szóló nincs fönt sehol, egy Jokert kaptok... mert nagyon-nagyon jóóóó ^^ és meg kell hagyni ezen a DVD-n Toshi NAGYON szexi xD

2009. november 6., péntek

LEAVE ME ALONE

Haggyatok békén, szarul vagyok, SZARUL. Utálok fejfájással és hasgörccsel ébredni. És azt is utálom ha hívogatnak telefonon mikor alszok. És kinyomom és akkor se esik le nekik hogy nem érek rá. És aludni akarok. Semmi mást nem akarok csak aludni. SZARUL vagyok. Érthető?

edit.
JA és még rosszat is álmodtam.

2009. november 4., szerda

おたんじょうびおめでとう Pata <3 ^_^



Vagyis isten éltesse még nagyon sokáig és áldja meg Jack örök barátságával, meg mindenféle földi jóval (tudnám még sorolni mivel^^) a mi szeretett, felülmúlhatatlan drága Pata-sanunkat^^ <3

2009. november 2., hétfő

Napfogyatkozás

"(...) Beszélt már valaki neked a... Ismered azt a szót, hogy imprinting?
- Imprinting? - ismételtem. Soha nem hallottam ezt a szót. - Nem. Mit jelent?
- Ez is egyike azoknak a különös dolgoknak, amik együtt járnak az életünkkel. Bevésődésnek is mondják. De ez nem történik meg mindenkivel Sőt, ez inkább ritka kivétel, nem pedig szabály. Sam is ismerte addigra az összes ősrégi történetet, amelyekről valaha mindnyájan azt hittük, hogy csak mesék. Hallott a bevésődésről is, de álmában sem gondolta volna...
- Mit nem gondolt volna? - unszoltam.
Jacob pillantása az óceán felé kalandozott.
- Sam igazán szerette Leah-t. De amikor meglátta Emilyt, ez nem számított többé. Néha... nem is tudjuk pontosan, hogyan... milyen módon találjuk meg a társunkat. - A szeme visszavillant rám, az arca elvörösödött. - Már úgy értem... a lelki társunkat.
- Milyen módon? Szerelem első látásra? - somolyogtam.
Jacob nem mosolygott vissza. Sötét szeméből azt olvastam ki, nem tetszik neki a reagálásom.
- Ez annál kicsit erősebb! Olyasmi, ami ellen nem lehet védekezni.
- Bocs - dünnyögtem. - Komolyan beszélsz, igaz?
- Igen.
- Szerelem első látásra? Csak még erősebb? - A hangom még mindig kétkedőn csengett, és Jacob észre is vette.
- Nem könnyű megmagyarázni. De nem is lényeges. (...)"

2009. október 31., szombat

Vidámpark^^

Na erről a hétvégéről most rengeteget tudnék írni, de nem fogok. Mert én nem szoktam rengeteget írni. És ha mégis, azt nem ilyen lepunnyadt állapotban..^^
Szóval csak címszavakban, jószokásom szerint:

Vidámpark
- az új szellemvasút TÉNYLEG rémisztő (A Túlvilág kapuja nevet viseli)
- megszűnt a kedvenc fejrefordulós hullámvasutam és van helyette Flying Circus ami teljesen elmebetegeknek való... szóval fölültünk rá :)
- nem teljesen értem, mért hívják ezt vidámparknak igazából.. lehetne mondjuk hánytatópark.. De én élveztem :)



Top Spin... pont ilyen szétmosódottnak éreztem magam rajta / utána xD



Kihagyhatatlan sárkány barátommal :)

- tesómtól előre megkaptam a szülinapi ajándékomat a Twilight saga harmadik kötete személyében, amiből hazafelé a vonaton egész sokat sikerült elolvasni de minden második oldalnál földhöz akartam vágni... nem értem mi vonzza Bellát meg a sok fant Edwardban, még ekkora bájgúnárt... Jacob Black <333

nagyjából ennyi.
Amúgy kifejezetten semilyen kedvem van, de inkább rossz. Viszont ma van last.fm tagságom első évfordulója :)
*celebration* ~

edit.
Mellékeltem képeket :)

2009. október 25., vasárnap

Juno Reactor ~ Sugizo


Na, erre bizony megyünk.
És hogy miért?
Ezért.
El se hiszem, áááá ^^ <33333333

2009. október 23., péntek

X Stories xD

Szünet van végre. Tegnap Mai-channál voltam. Bárcsak többet lehetnék... veszélyesen hülyék vagyunk együtt^^ Köszi cookie <3
hide & Die nii-san <3
Taiji krumplitermelő
Toshi a gonosz szomszéd és egyben oto-san^^
Pata a perverz nagybácsi
A Luna Sea a rajmaffia, Jéééjj a vajda xD
és a többiek....

Jólvan Ilonám xD

Különben már jó régen nem írtam, pedig a MondoConról is akartam beszámolót... nekem jobban tetszett mint a nagy Con, igaz kisebb volt de megvolt a hangulata. Csak baromi hideg volt. És elég szar dolog úgy elmenni Conra hogy nincs az embernek elég pénze^^ Meg hogy a menyasszonya futóműve felmondja a szolgálatot^^ odaijini <3


...Yoshiki bor. Alkesz az asszony. Meg össze is van szakadja a feje neki. De nembaj, majd fölhízik morning menün^^

2009. október 14., szerda

Ruhatéma, egyebek

Na, a ballagási kosztümünket illetően nem sokat haladtunk. Bár nekem már az is nagy megkönnyebbülés, hogy sikerült kiegyezni szürkében, de valószínűleg másik varrónőt kell keresnünk.
Úgy volt, hogy ma 10 órára jön a nő öltönyökkel, kosztümökkel, ingekkel, színmintákkal, mindenféle földi jóval. Ehhez képest 12 körül ért föl hozzánk, mer addig a másik osztálynál volt, mert azok csak 23-an vannak... igaz, hogy ők ráértek volna mert 8 órájuk volt és fél 3kor végeztek, mi meg fél 1kor, szóval fél óra volt 27 emberre, és egyébként is NEKÜNK ígérte 10 órára de sebaj. Még el is néztük volna neki ezt a kis késedelmet, de mikor megláttuk hogy miket hozott nekünk, az idegbaj elkapott mind az ötünket. Már pár hete volt itt ez a nő és akkor is hozott pár kosztümöt, nadrágot és felsőrészt, színmintát viszont egyáltalán nem. Akkor nem sikerült döntenünk ezért mondtuk neki, hogy legközelebb hozzon kétgombos kabátokat, ingeket, trapéz nadrágokat. Ehhez képest mit hozott? 1 db kétgombos kabátot, 1 db egygombosat amit a múltkor is leszavaztunk, 1 csőnadrágot holott megmondtuk hogy trapéz legyen, 1 inget és 1 db színmintát. Egyet... ami egyébként szép sötétszürke, de egy közül mégis hogy válogassunk... Egyet, mindenből egyetlen egy darabot, a fiúknak meg hozott vagy 8 inget amikor ők már a múltkor eldöntötték hogy melyik legyen, szóval nekik elég lett volna azt az egyet. Hát azt a sügér gyökér eget. És most nekünk kell hétfőn átmenni Kecskemétre megnézni a többi cuccot is. De lehet, hogy nem is itt varratjuk, mert azért csak a mi osztályunktól bezsebelnek 540ezer forintot, azért nem ezt a hozzáállást kéne mutatni.
Na mindegy, fárasztó végzősnek lenni.

Zongorázni akarok *_*

2009. október 13., kedd

ScreW

Nemtom hogy sikerült így belebuzulni eme bandába, de sikerült. Mennyire? Nagyon.
Enjoy:



Nagyon gyönyörűen tud Byou hörögni^^ <3 És nagyon gyönyörű szemei vannak. Meg úgy egyáltalán, láv a köbön. És leopárdminta powa^^

Amúgy mi van velem? Kösz, semmi. Holnap ruhapróba. Végleg eldől a kosztümkérdés. Már az se érdekel ha rózsaszín lesz, csak legyen eldöntve.

2009. október 12., hétfő

Nem adok címet. Azértse.

Én kifejezetten szeretem az őszt. Szeretem a hideget. Szeretem az esőt. Szeretem, hogy sötét az ég.
Szeretem ezt a mai napot, jó volt. Jó idő van, jó kedvem volt, meg minden ilyesmi.

És mindez pár perc alatt szertefoszlott ahogy hazaértem. Esküszöm visszamegyek a suliba, még ott is jobban érzem magamat. El akarok mostmár költözni innen nem hiszem el hogy egyfolytában mindenki belémköt. És nem csak anya, MINDENKI. Kezdem magam tényleg reménytelen semmirekellő balfasznak érezni. AJÓROHADTÉLETBE >_______<

2009. október 10., szombat

Boldogot Toshi papának <3

Toshi 44 lett és mi örülünk ennek^^ Evolúsön:



Élj nagyon sokáig drága Toshi^^ <3

2009. október 5., hétfő

X Japan - Dahlia

Dália



Ne tégy semmit, csak sírj
Nappal és éjjel
A múlt és a jövő közötti keskeny helyen
Még akkor is ha szép hazugságokká változtatod őket... te teljesen egyedül vagy
A könnyeid folynak
Egy végtelen éjszakai égbe
Még egyszer
Ó én Dáliám
A szíved bánattal telt
Megszámlálhatatlan csillaggá válik
Nem tudod hová mész
Gyötrelemben beveted a magányod szárnyait
A könnyek óceánján túl
Kék eget fogsz látni
Még egy alaktalan álomban is
Menekülsz a holnap szelébe
Mely csapkodja a szárnyaid... most

Újra és újra
Próbálod megtalálni magad
Az időben mely múlik
Változatlan sebeket hordozol
Melyek az elnyomás szelében hánykolódnak
Álom a balodon
Halál a jobbodon
Öleld át a kék éjt
A holnapod kérdései
A szíved ellentmondással teli... halott vagy élő
Egy másodpercben mely hosszú mint az örökkévalóság
A könnyeid nem fognak hullani
Kétszer
Ó én Dáliám
Mindenkinek akinek sebek vannak a szívében
Az eső zuhog

Újra és újra
Az éjjeli égben
Kérdezed, miért születtél
Míg könnyeid végtelen patakzása
Csodálatos arany színnel ragyog
A jeges szél fúj
A madarak, melyek nem repülhetnek
Magukkal visznek mind egyet az álmaidból
A virradó égben

Újra és Újra
Sírsz a valóságban
A múló idő megáll
Az elhullajtott könnyek csodája
Az illúziód virágai ki fognak nyílni

~ Ez annyira Yoshikis :,)

Mai-s hétvége yoovolt^^ Péntek este a Yoshiki dobszóló után bealudtunk, mert az már tényleg kritikus állapot ha AZON képes vagyok elaludni... xD De azóta meg rájöttünk hogy ez volt az eddigi legjobb dobszólója amit láttunk. És persze nincsfönt youtubeon T_T úgyhogy kaptok helyette zongoraszólót (veszélyesen szép ez az ember *_*)



Aztán másnap délután KAMI után sikerült végignézni a koncertet, amin sikeresen NEM bőgtünk be, de lehet hogy csak az álmosságtól^^ Vagy mert épp egy nagyon elmebeteg hide szólónál hagytuk abba és nem sikerült túlesnünk a kezdeti sokkon^^
Előtte KAMIn voltunk, ahol megtekintettük a Blood - The Last Vampire live action filmet, ami eléggé amerikaiasra sikeredett, de nekem azért tetszett, főleg a "kard beleáll a szembe" jelenet, az húú *borzong* meg a bishi srác akit 10 mpre mutattak kb. de Maival együtt istentelen visongásban törtünk ki, és semmit nem lehet találni a srácról T_T De Sayát is imádom *ego* meg anyucit is, a Sayát játszó csajnak Gackt feje van, Onigen meg aztán főleg tök pasis és olyan orra van mint nekem, és nagyon szép *_*
Este sajnos el kellett válnom egyetlen drága menyasszonyomtól, mert vasárnap várt a színház. Hát reggel még kifejezetten annyira nem volt hozzá kedvem, hogy odafelé a buszon a sírás kerülgetett úgy szenvedtem xD Aztán mikor megláttam a Madách előtt bátyómat egyből jobb kedvre derültem, az előadás után meg már pláne vigyoroghatnékom volt, nagyon vicces darab mindenkinek ajánlom, eléggé modern, gyönyörűek a jelmezek, tök látványos az egész meg szórakoztató :) Szóval mostmár nagyobb kedvvel indulok neki a szerdai színháznak, hát nálam már csak így megy... Csehov - Három nővér c. drámáját nézzük meg a Katonában, ami gondolom kevésbé lesz vicces, ám annál unalmasabb, de nembaj xD
Ez a blog meg úgyérzem már ígyis kicsit túl hosszú lett, a lényeget leírtam, menjetek békével.

2009. október 3., szombat

Koncertbeszámoló

Miyavi értékelése: 10/10
Koncertélmény értékelése: 5/10
Szervezés értékelése: 2/10



~ Miyavi tényleg nagyon kitett magáért. Előadóművészetből példaképpé vált számomra, nagyon otthonosan mozog a színpadon és tudja hogy kell a fengörlök agyát húzni^^ Azonkívül hihetetlenül gitározik, és szerintem énekhangjával sincs gond, a maga stílusában teljesen jó. Ráadásul terjengenek olyasfajta rémhírek, hogy beteg is volt, mégis leadta a 2 órás koncertet. A fél 9es beígért kezdéshez képest sem késett egy percet sem, szóval nagyon meg vagyok vele elégedve^^
Legemlékezetesebb pillanatok egyike: "Are you ready to fuck me?? Do yout want me to fuck you??" *a tömeg nyáltengerben úszva visít mint a szopósmalac xD*
Na szóval igen, imádom ezt az embert, ezért tényleg megérte^^

~ A koncertélményt jelentősen rontotta, hogy úgy álltunk mint a heringek, holott hátul annyi hely volt, hogy bőven el lehetett volna férni, ha mindenki hátramegy egy lépést, és sztem akkor is simán látott volna mindenki mindent. A lábaim teljesen kikészültek. Nem jutottam be az első sorba, de még az első 5be se. Nem voltam elég elől ahhoz hogy letaperoljam Miyavit, de mégse voltam elég hátul ahhoz hogy levegőt kapjak. A koncert közepéig a lehető legrosszabb helyen próbálkoztam túlélni, aztán rájöttem hogy a széléről is simán lehet látni mindent. GG. Az első sorokban amúgyis daráló volt, valakit úgy halásztak ki a biztonságiak, akkor még Miyavi is megjegyezte hogy hátrébb kéne menni mert megöljük egymást. Most mondjátok meg milyen egy tündéri pasas. <3

~ A szervezés a PeCsára jellemző módon nem volt túl profi de itt nem térnék ki a részletekre. A biztonságiak bunkók voltak, a főszervezők meg kb. mindennel törődtek csak velünk nem. Remélhetőleg a legközelebbi japán koncertet nem a PeCsában rendezik meg^^

Ahhoz képest, hogy a koncertnek fél 11kor vége volt, hajnali 2re sikerült hazakeverednünk tesómékhoz, aztán négy és fél óra alvás után jöttem haza. Itton összekapkodtam magam és repültem Mai-chanomhoz, ahonnan most jöttem haza, és erről majd részletesen írok holnap, szokás szerint nagyon jó volt^^ de mostmár nincs erőm mindent leírkálni, úgyhogy oyasumi^^

2009. szeptember 30., szerda

Besózva



~ holnap holnap holnap holnap holnap holnap holnap holnap holnap holnap holnap ~



edit.
De paraszt vagyok.
BOLDOG SZÜLINAPOT MAI-CHAN! <3

2009. szeptember 28., hétfő

Week end :)

Gyors összefoglaló, a hétvégém nagyonnagyon jó volt :) Fölmentünk anyuval BPre, megnéztük bátyóm előadását a Millenáris parkban (Komplex rendszerek elemzése avagy az élet, a világmindenség meg minden). Hát én mindig tudtam hogy zseni a tesóm <333
Reggel 6os kelés, nekem meg volt szokva de anyuba elég nehezen lehetett életet lehelni... de szerencsére minden simán ment, merthogy nekem muszáj volt ottlennem az évad első Ifiotthonos KAMIján^^ Több okból kifolyólag is:
- szükség volt a laptopomra
- MoonChild vetítés volt *__* (igaz azt csak én meg Mai néztük, meg még koola volt olyan hősies és végigszenvedte :))
- Mai-chanom szülinapjra amire sikerült is jól meglepnem, ezzel:



Remélem tényleg örült neki, de én úgy láttam, igen^^
ano... egyéb... nemtudom... most zavarnak a koncentrálásban... xD

JAA igen:



Ez ilyen jááááááj bazmeg T____T (Yoshiki nyaka). Szegény.
na oyasumi^^

2009. szeptember 25., péntek

A hiányzó részt majd a lelkünk színéből sorsunk festi fel.

"Te csak hírvívő vagy, vagy maga a hír?
Az vagy, akiért sírnak, vagy az aki sír?
Ha megáldottak a tehetséggel és bárkivé lehetnél, mi tilt attól, hogy
önmagaddá legyél?"

A körülöttem lévő emberek 90%-át elég nehezemre esik elviselni mostanában.
Ez a világ:
- gonosz
- sunyi
- kárörvendő
- OCSMÁNY

Szombatot akarok. Azért a maradék 10%-ért <3

2009. szeptember 23., szerda

Magdi, figyelsz te rám??

A cím: a nap beszólása Mai-chanomtól xD
Egyébként apró idegesítő dolgokból állt a délelőttöm szóval szóra sem érdemesek. A délután az már jó volt. Aránylag. Baromi fáradt vagyok.

Megkésett, de nem elfelejtett üzenetek:
- Boldog 30. születésnapot bátyókámnak!
- és boldog névnapot Mirellámnak :)

Majd jelentkezem^^

2009. szeptember 21., hétfő

The final art is your dead face

A hétvégém egész jó volt, megünnepeltük a tesóm és az egyik legjobb barátom (Milán) szülinapját is, mindkettőnek nagyon boldogot! :) Igaz bratyóé majd csak holnap lesz úgyhogy az külön bejegyzést kap.

Ákos hozott nekünk az ELTE-ről egy nagyon vicces játékot, miket tanul az ember az egyetemen... mindenesetre hasonlóan hatásos, mint a Részegedj okosan. Bátyónak ez sikerült is, bár nem kifejezetten a játék miatt. Azt hiszem az a vörösbor már csak rátett egy lapáttal, előtte apa jól megunicomoztatta. Egyébként is beteg volt gondolta majd jót tesz, aztán másnap azt mondta nem emlékszik hogy jutottunk haza :D Szokás mondani hogy a részeg ember mindig őszinte, amennyiben ez így van nagyon örülök mert tesókám többször is közölte velem hogy milyen jó testvér vagyok én, igaz németül, mert az alkohol hatására a tudatalattijából előtört csekély némettudása átvette az uralmat a beszédközpontja felett... xD
Még szerencse, hogy velem ilyenek nem történnek... elkezdenék japánul beszélni, már amennyit tudok, aztán csak nézne mindenki hogy mivan^^ Mindenesetre csak egyszer 30éves az ember, habár illik egy kerek évfordulót úgy kezdeni hogy emlékszik rá az ember valamennyire, de tulajdonképpen ez még csak előünneplés volt, és amúgy is hihetetlenül aranyos és vicces volt úgyhogy ez még megbocsátható :D

Viszont ma visszacsöppentem a hétköznapokba, és nem volt jó. Info órán annyira unatkoztam hogy elkezdtem rajzolni, minek hatására óra után elsírtam magam mert eszembe jutott hogy milyen volt Fifi kicsinek, hogy játszottak Kópéval mikor mindketten kicsik voltak, meg hogy szegény Kópé milyen magányos, és hogy milyen rossz lesz hátramenni apunál az udvarra és azt látni hogy egyedül van. Szóval ez van, de minden kutya mennybe jut :)
Meg valahogy úgy éreztem, hogy csak engem érint ilyen mélyen ez a dolog, és akiknek elmeséltem szinte mind csak annyit mondtak rá hogy hát igen van ilyen, a kutyák rövid életűek, majd lesz másik, meg ilyesmi... hát, azért én nem így látom. Egy kutya amúgy is nagyon hűséges, meg az ember legjobb barátja tud lenni meg ilyesmi, szóval nem olyan mint egy aranyhal, hanem értelmes és ragaszkodó. És én speciel még az aranyhalunkat is megsirattam mikor elpusztult pedig az csak tátogott meg nézett ki a fejéből. Na mindegy lehet hogy csak én vagyok ilyen^^

A zenesuliban se úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna, a tanárnő közölte hogy nincs hely, hát ezt eddig is tudtam... viszont félévkor valószínűleg föl leszek véve, csak nem tudom, mennyi értelme lesz akkor már a dolognak. Ilyen és ehhez hasonló dolgok képesek annyira elbizonytalanítani, hogy már azt sem tudom biztosan, hogy hova akarok menni továbbtanulni, melyik városba, melyik iskolába, kivel akarok lakni, mit akarok közben és utána csinálni, a konkrét terveim úgy egyszerűen elpárologtak.

Azért mostmár jelentősen jobb kedvem van, szóval remélhetőleg a holnapi napom összeszedettebb lesz mint a mai... Szilvi csinált nekem sign-t, kösz aranyos vagy :) <3 És tökjó a sminked! :D



És még egy kis vidámság: nagyon sok boldog szülinapot Michiakinak, aki pontosan ma lett... anooo inkább nem írom le hány éves, mert már ígyis vádolnak apakomplexustól kezdve leszbikusságon át mindennel... xD (a kettőből lesz az anyakomplexus, nem?^^)
Mindenestre a füle érjen bokáig... ami nem kis dolog lenne mert elég messze van a kettő egymástól xD Nem sok ilyen égimeszelő japánt láttam még :) Isten éltessen nagyon sokáig Michi^^

2009. szeptember 19., szombat

Fifi :(


Túl sok jó dolog történt velem mostanában. Már szinte vártam hogy történjen valami. Nyugodj békében Fifike :'''(

Itóka.. xD

Ideje lenne írnom, bár nem sok érdekes történik velem. Vagyis olyan dolgok nem, amik másokat érdekelnek. Viszont épp most hívott tesóm hogy hazaértek és mamánál vannak úgyhogy megyek^^ *boldog* Mostanában rokonlátogatós időszak van, tegnap meg tegnapelőtt Liliztem, most tesózok....
Itt az én pici hercegnőm <3 Aki már ki tudja mondani a nevem, csak a t helyett is k-t mond... nem égő xD


Amúgy alapvetően tökjól telnek a napjaim, tegnap hívtak a zenesuliból, lehet hogy mégis járhatok zongorára :) Akkor viszont a szülinapi pénzemből veszek egy szintetizátort, azt már 30ezer körüli áron is lehet kapni. Várom az őszi szünetet meg az őszi Cont mint a messiást, végre megkapom a photobookom, plusz elvileg lesz mégegy Yoshiki könyvem, VAGY mégegy photobook, és egy Silent Jealousy single^^
Csütörtökön énekórán a tanárnő agyondícsérgetett, pedig nagyon nem éreztem elememben magam. Tegnap meg aztán pláne nem, utálom azt a rohadt koreográfiás Muzsika hangjai-s fost áá xD
A photoshopot meg kábé 3szor álltam neki feltelepíteni, és nem sikerült. Mit keresek én info szakon? xD *balfasz dessz*
Viszont meglátogattam Mai-chant kétszer is a héten, először azért mert betegke volt őis meg a macskája is de szerencsére már jól vannak, tegnap meg csak úgy mert mért ne. Ja, meg még mindig beteg volt :P Súlyos kór az iskolaundor, én is szenvedek tőle.
Ez az X videó különösen megmozgatta a fantáziánkat. Igaz hogy csak ülnek és beszélnek, ráadásul felirat sincs... de azért ki tudjuk találni mit mondhatnak xD Amin viszont fennakadtam, hogy ennyi év után mi a francért san-ozzák egymást... persze nem Yoshiki meg Toshi, akik már a homokozóban is együtt játszottak (homokozó, mi? *szemöldökrángat) de akkoris, igazán elhagyhatták volna azt a kis utótagot.
Be akartam rakni a videót de nem találom, Mai-san elküldenéd nekem? *pislog* akarom mondani Mai-hime ^_^"
Yoroshiku onegaisimaaaas^^

2009. szeptember 14., hétfő

Szelebréjsön


TANJOUBI OMEDETO GOZAIMASU MIYAVI! <33333
És nagyon várunk!! :) Már csak 17 nap ^___^

Akár szeretitek Miyát (meg a Gazettet... xD) akár nem, erre a videóra mindenki szánjon rá 21 másodpercet^^ cseszettül édesek *__*



Istenem hogy zabáljam meg Kai-channak azt a buci fejét <333 ^___^
nya, ittekimasuuu

2009. szeptember 10., csütörtök

Ady Endre - A FEHÉR CSÖND

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

~ Nézzetek hülyének, ez szerintem akkor is gyönyörű. ~

2009. szeptember 7., hétfő

I.V.

Most eszembe jutott egy nagy poén amit a múltkor kihagytam... persze Mainál született xD
Az X Japan I.V. című számának jelentése, mivel Yoshiki írta: "Isten Vagyok". X,D

Amúgy az Istenek természetesen mindig kiváló egészségnek örvendenek, úgyhogy nem is tudom mért aggódtam, itt van egy friss Yoshiki kép (de valaki mondja meg, hogy minek vesz föl sálat... hogy meg ne fázzon a nyaka a merevítő alatt? xD)


Na mindegy, a mosoly a régi, sőt, tán még annál is szikrázóbb (kiégett a retinám), úgyhogy aggodalomra semmi ok. Yoshiki élt, Yoshiki él, Yoshiki élni fog^^

Színváltós Saya

Aki az elmúlt két hétben esetleg nem látott volna, az mostmár menthetetlenül lemaradt. A kék haj a múlté, üdvözöljétek az új, muciszőke Sayát :) A muciszőke megnevezés valójában nem jelent kifejezetten szőkét, inkább szőkés-barnás-vöröses definiálhatatlan színűnek mondanám, bár a festékre középszőke volt írva, de nekem közelebb áll a barnához. Kép majd lesz, ha fotogén állapotba kerül a fejem valaha. Meg majd ha újratelepítem a photoshopot xD
Az elmúlt napok fontos történései: - Szombat, KAMI gyűlés, vidám hangulatú lófrálás Mai-el és Spalival
- Vasárnap, semmittevés a köbön^^ Vagy legalábbis semmi, ami érdekes lenne.
- Ma: az énekóráim időpontjának kitűzése, valamint érdeklődtem a zongoratanárnőnél szabad hely felől, de azt mondta sajnos eléggé teltház van. Viszont nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, a tanárnő felíratta a telefonszámomat hogy üresedés esetén majd hívnak, a gondnok néni meg megkérdezett mégegy tanárnőt aki azt mondta még gondolkodik hátha betud szorítani valahova és őis felírta a számomat. Úgyhogy nem reménytelen a helyzet. Igazából Kecskemétre nem sok kedvem van átjárni de ha nincs más lehetőség... vagy talán megpróbálkozok a dobbal. Nemtudom. Anya rám akar erőltetni valami angol tanfolyamot (ami persze nem lenne rossz de kinek van erre ideje...), de ők meg nem vették föl a telefont amikor érdeklődni akartam. A sors akarata ez, érzem :)
- Napi agybaj: Javítsatok ki ha tévedek, de szerintem minden normális iskolai könyvtárban lehet könyvet kölcsönözni. Végül is azért van, nem? Na, a miénkben nem lehet. Ennyit a PG-ről^^ Meg ennyit rólam, chu.

2009. szeptember 4., péntek

Iskolakezdési nehézségek, egyéb gondolatok + rövid Con beszámoló

Oké, asszem a Con beszámolóval kezdem (és a címhez hűen TÉNYLEG rövid lesz^^) mert azzal már elég régóta lógok.
Conos szerzeményeim:
- 18 db kitűző
- Gaara plüss
- X Japan - Silent Jealousy CD
- hide - Psyence CD
- Gaara telefondísz
- Ichigo + Nel telefondísz
- 9 db poszter (Naruto, Bleach, Final Fantasy - Advent children, Death Note)
- Sailor Moon magazin, a poszter miatt xD (az első évad 4 bishi főgonosza^^ <3)
- 5 db MONDO újság (behoztam a lemaradást xD)

Szóval mindent összevetve fájdalmas mennyiségű pénzt vertem el ezen a Conon, de megérte :)
A cosplayem így sikerült, szerintem azon kívül hogy nem kötöttem le a mellem (mer a franc se foglalkozott ilyen apró részletekkel xD) egész jó lett. Mellettem Szilvi látható, vagyis inkább látható lenne, ha nem kockázta volna ki magát.. xD
Az őszi Conra most nem tervezek cosplayt, de szeretnék oda is eljutni. Főleg, ha Case is kimegy az őszire mert addigra már biztosan meglesz a Nude photobookom *__* és Art of Life CD-t is rendeltünk^^

Egyébként az első heten egész jól telt, de elég kemény évet harangozott be... hétfőn kiderül, mikor és hogyan fogok énekre és zongorára járni, a zongora még egyáltalán nem biztos, de ha mégis összejön, nagyon boldog leszek. Annak ellenére is, hogy nagyon nem lesz egyszerű heti kétszer szolfézsra, szintén kétszer zongorára és még egyszer vagy kétszer énekre is járni, és még nem számoltam az angol tanárt amit anya minden áron erőltet, és egyébként tényleg nem lenne rossz. A jövőmet is egyre bizonytalanabbul látom, korábbi terveim szerint a következő évet már Szegeden kezdtem volna, de most kiderült, hogy mégsem kell a technikusi képzéshez szakmai érettségi, és csak egy éves lesz, és akkor viszont szeretnék maradni egy év alatt rendszergazda képesítést szerezni, mert az jó. Csak elvileg huszonakárhány ember kéne hogy beinduljon és szerintem az nem fog összejönni. De közben azt is megtudtam, hogy nem csak a PGben van egyéves informatikai képzés Kkfházán, hanem a Constantinumban is, csak az szoftverüzemeltetői. És az is nagyon jó lenne. Szóval ha fölvesznek az egyetemre és beindul ezek közül valamelyik, akkor halasztok egy évet. Tudom hogy éppen senkit nem érdekel a dilemmám, de a blogot elsősorban saját magamnak írom :P
Ma este meg lehet hogy bemegyek Kkmajsára mert Milán meghívott, így nem biztos hogy leszek ma msnen, telefonon elér akinek kellek (és tudom hogy kelleni fogok^^ :P)
A múlt hétvégi Mai-ittalvós partyról meg még mindig nem írtam beszámolót, de nem is fogok, mert ő írt, és a lényeget belefoglalta... na, asszem mindennel megvagyok^^ Akkor zárásnak egy jó kis videó:



Megjegyzés: a cím Talk Show. Szerintem a pasas (aki úgy néz ki mint Case hosszú hajjal japán verzióban) átnevezhetné "Talk with myself show"-vá.. xD Ha megnézitek érteni fogjátok miért mondom ezt xD
Yoshikiről a következő újdonságokat tudtam meg a show alatt:
- különös vonzódást érez a szívószálakhoz, és ha pohár van előtte képtelen letenni
- a kommunikációs képességei látványosan sokat fejlődtek az említett talk show óta (kuncogáson, bólogatáson, szürcsögésen, csábos vigyorgáson, hajsímítgatáson és 3szavas mondatokon kívül már másra is képes...)
domo ~ domo ~ domo ~ domo ~ domo ~ xDDD

2009. augusztus 31., hétfő

Jrock news + ez + az



Na basszus, szünetel az An Café. Az ilyen szünetek általában nem szoktak jót jelenteni. Az estek nagy többségében feloszlással végződnek. Főleg ha ilyen hivatalosan be van jelentve meg minden. Hmmm -_-
Én azért bírom a hülye fejüket. Vissza fognak térni^^

Yoshiki viszont köszöni szépen jól van a műtét után, és ennek személy szerint én nagyon örülök ^____^ <3

Rólam: megkaptam az új órarendemet. Nem mondok jelzőket mert lehet hogy kiskorúak is olvasnak... xD
Kedden és csütörtökön 9 óra, ráadásul úgy, hogy az első lyukas, plusz kedden a 4.-5., csütörtökön meg a 4.-5.-6. Mi a francot fogok én ennyi lyukas órában csinálni? Help! T_T

A hétvégi beszámolót megint elhalasztom egyel, meg a Conosat is, mer ez most teljesen elvette a kedvemet mindentől... xD chu.

Art of life

Végre, megtettem amit már régóta meg akartam. Nesztek Art of life fordítás, megkönnyeztem mire a végére értem^^


Az élet művészete

Sivatagi rózsa
Miért élsz egyedül
Ha szomorú vagy
Én elérem, hogy elhagyd ezt az életet
Fehér vagy, kék vagy vérvörös,
Csak fuldoklást látok a hideg szürke homokban

Idő szele
A földre sújtasz engem
Haldoklom a szomjúságtól
El akarok futni
Nem tudom hogyan élhetnék szabadon
Az elmém fájdalmasan kiált fel

Barangoltam hogy megtaláljam magam
Milyen sokáig éreztem végtelen fájdalmat
Lezuhanva, eső ömlött a szívembe
A fájdalomban téged vártalak
Nem megyek vissza
Nincs hely ahova visszamennék
Az élet elveszett, a virágok elhullottak
Ha ez mind álom
Most ébressz fel
Ha ez mind igaz
Csak ölj meg

Felépítem a falat a szívemben
Nem engedem ki az érzéseket
Megriaszt ha a világra nézek
Nem akarom megtalálni magam elveszve a szemeidben
Szürkébe próbáltam fojtani a múltamat
Soha többé nem akarok több fájdalmat
Elfutottam tőled egyetlen szó nélkül
Amit nem akartam elveszteni, az a szeretet.

A szemeimen át
Az idő múlik mint a könnyek
Az érzelmeim elvesztik az élet színét
Megölöm a szívem
Kiengedem minden fájdalmam
Egyre hangosabban kiáltok
Hatalmába kerít az elmebaj

Elfordulni a faltól
Semmit sem láthatok
A sikoly mélyen benn
Egy másik emberre gondol a szívemben
Hív engem belülről
"Minden létezés amit magad előtt látsz
meg kell hogy szűnjön:
Álom, Valóság, Emlékek és Önmagad."

Kezdem elveszteni önmagam fölött az irányítást
A vágyam annyira vak, szétzúzza az elmém
Senki sem tudja megállítani az őrületbe fordulásomat
Nincs mód, hogy a szívedben próbálj tartani engem
Miért akarod felemelni ezeket a falakat
Nem tudod mit jelent a gyűlölet
Az agyam a hazugságok hallatán távol sodródik
Én csak a te szerelmed akarom megtartani

Ledöfni a gyűlölettel teli bábokat
Megmosni magad a vérükkel
Belehajtani az idő tomboló áradatába
Gyilkos fegyveredet a gyomorba lendíteni
"A föld"
Kiáltás és zavart keltő kezdet
Hullajtja a véredet az örömért
És miért? Szeretetért?
Mit kellene tennem?

Hiszek az őrületben melyet "jelen"-nek hívnak
Múlt és jövő börtön a szívemben
Az idő vak
De én nyomon akarom követni a szerelmem
Az idő falán, a szívem fájdalma fölött
Az élet művészete
Beteg pengedöfés-álmok
Megpróbálnak most minden igazságot szétzúzni
De én nem tudom meggyógyítani ezt a fájdalomban összetört szívet
Nem tudok elkezdeni élni, és nem tudom befejezni az életemet
A sírás marad

Becsukom a szemem
Hallom az idő lélegzetét
Minden szeretet és bánat
Elolvad a szívemben

Szárítsd fel a könnyeim
Töröld le véres arcom
Érezni akarom hogy élem az életem
A falaimon kívül

Nem tudod lerajzolni a tegnap képét, így
A véreddel fested a szívedet
Nem tudsz nemet mondani
Egyetlen fordulás az idő kerekén
Kötéllel a nyakad körül
Építed az erkölcs falát és lélegzetet veszel a téglák közül
Nemlétező ellenségeket képzelsz és üldöznek téged
Öngyilkosságot próbálsz elkövetni
Elégedett vagy az előjátékkal
Most feketére fested az első fejezetet
Összerakod az élet darabkáit
És próbálsz menedéket csinálni magadnak
Megkongatsz egy harangot a színpad szélén
És megpróbálsz megölni engem

Hiszek az őrületben melyet "jelen"-nek hívnak
Az idő tovább folyik, összetöri a szívemet
Élni akarok
Nem hagyom hogy megöljön a szívem
Még mindig nem találtam meg, amit keresek
Az élet művészete
Megpróbálom megállítani magam
De a szívem meg akarja semmisíteni az igazságot
Mondd miért
Tudni akarom az élet jelentését
Megpróbálok élni, megpróbálok szeretni
Az álmomban

Lerombolom a falat a szívemben
Csak hagyom hogy kitörni az érzéseim
Senki sem tud megállítani
Rohanok a szabadságba
Nincs mód, hogy a világodban próbálj tartani
Mint egy bábu az idő által sodorva
Feláldoztam a jelenlegi pillanatot a jövőnek
Félvak voltam az emlékek láncaiban
Elvesztve a szívem, sétáltam az álmok tengerében

Becsukom a szemem
Hallom a rózsa lélegzetét
Minden szeretet és bánat elolvad a szívemben
Szárítsd fel a könnyeim
Töröld le véres arcom
Érezni akarom hogy élem az életem
Az elmémen kívül

Az álmok meg tudnak őrjíteni
Nem tudom elhagyni az álmom
Nem tudom megállítani magam
Nem tudom mi vagyok
Mi hamis és igaz?
Mely igazságok hamisak?

Hiszek az őrületben melyet "jelen"-nek hívnak
Az idő tovább folyik, összetöri a szívemet
Élni akarok
Nem hagyom hogy megöljön a szívem
Még mindig nem találtam meg, amit keresek
Az élet művészete
Megpróbálom megállítani magam
De a szívem meg akarja semmisíteni az igazságot
Mondd miért
Tudni akarom az élet jelentését
Próbálok élni? Próbálok szeretni?

Az élet művészete
Egy örökké vérző szív
Sosem akarod az utolsót lélegezni
Élni akarok
Nem hagyom hogy megöljön a szívem
Még mindig érzek
Egy rózsa szeretetet lehel
Az életemben.

Lovelie


Tudom hogy hetekig nem írok, de most meg hirtelen egy nap alatt kettőt is, hát van ez így... de ezt muszáj mert annyira elolvadtam, hogy azt szavakba önteni nem lehet... milyen nagyon picike, és milyen kis hajasbaba, és milyen gyönyörű, és milyen szeretettel néz rá az apja...


*____________________*

KAMInap - nálunk :)

Először is, hadd kezdjem azzal hogy nagyon izgultam, hogy fog sikerülni életem első itthon tartott KAMInapja, amikor kivételesen nekem nem kell sehová sem menni, viszont annál több felelősség van a nyakamon. Szerencsére a kisebb akadályokat sikerült többé-kevésbé elhárítani (Scart aljzat hiánya, tejfölös pörkölt vs. laktózérzékeny Rei^^, laptopok túlmelegedése), és úgy láttam, a többiek is jól érzik magukat. Remélem, tényleg így volt, és nem csak én láttam így :)
Köszönöm mindenkinek aki itt volt, és gyertek máskor is :)
Már a "szelektív hullagyűjtő" beszólás miatt megérte megtartani ezt az egészet... xD És nálam maradhatott az eredeti japán Blood+ manga amit Gery küldött^^ <333 És Mai is nálam maradt, igaz csak egy éjszakára *szemöldökrángat* de erről külön bejegyzésben ejtek szót xD chu.

utóirat, a Con beszámoló mintha kicsit lemaradt volna... de amint szerzek képet a cosplayemről, pótolom^^

2009. augusztus 19., szerda

Besózva - 2 nap és Con!

Yumichika project 80% completed. Remélhetőleg holnap sikerül befejezni a maradék 20at, ha mégsem, akkor még ottvan a péntek^^

Cosplay varrás közben egyébként egész jól lehet haladni animenézés terén is, ma 2 Bleach és 9 Shippuuden részt sikerült megtekintenem^^ És Gaara meghalt, de föltámadt. <3 Hála az égnek. Ha ő meghalna nem is nézném tovább T_T



Egyébként el se tudjátok képzelni milyen idegölő fekete anyagot varrogatni fekete cérnával... és már a karizmom is fáj. Amíg nem próbálta az ember, nem is gondolná hogy a varrástól is el tud fáradni a karizom. Szóval kezdenek rajtam kiütközni a teljes elmebaj jelei. Ez a videó rá a bizonyíték xD Enjoy!

2009. augusztus 16., vasárnap

Sűrítve

Nem sokat írtam az utóbbi időben, ráadásul amit igen, az sem rólam szólt. Szóval most dióhéjban az elmúlt egy-két hét eseményei, meg az elkövetkezőre vonatkozó tervek.

Vettem hajkreppelőt.

Martinom jakuza lett, szép tribal tetkó díszeleg a jobb karján.

Elcsesztem Mollimnál 3 napot, és baromi jó volt. Fetrengve semmitevés dinnyelében, tökmaghéjban, mindent felülmúló igénytelenség, visítva röhögés, és X, X, rengeteg X <333

Martinomnál is elcsesztem 4 napot, hasonlóképpen semmittéve és fetrengve, végére jutottam végre a Narutonak, elkezdtem a Shippudent és alig bírtam abbahagyni^^ De muszáj volt, és most izgulhatok az én chibi kawaii kis Kazekagémért <3

Most tesóméknál vagyunk, anyunak szülinapja volt, tegnap elmentünk egy étterembe Dunavarsányba, és megnéztük a Szentendrei skanzen egy részét. És vettem képeslapokat. <3

Közben a Battle Royale-t olvasom, és baromi megrázó. De nagyon tetszik <3

Ma este hazaérek, és holnaptól egészen péntekig megállás nélkül cosplay varrás. Szurkoljatok. Yumichika project indul!

2009. augusztus 9., vasárnap

Jasmine You


Annyi mindent akartam írni az elmúlt pár napról, de kitörlődött az agyam. És csak egy dolog visszhangzik benne percek óta.
Jasmine You meghalt.
A hír nem hivatalos, ezért még reménykedünk...
Nem halhatott meg a mi gyönyörű Jasmine-ünk :'(

edit.
Már hivatalos... és még mindig nem tudom elhinni. Nyugodj békében Jasmine...


"The time has came for us
Long time sleep passed
The world turns in hand of descendant of the rose
Our clan's blood will not stop forever
Stay, choir of sorrow and pains
Our clan's blood is a lifetime lover
Without you, would be gone far away..."

2009. augusztus 3., hétfő

Random szexifiú of the day




Kamijo herceg.
Ez a shot valahogy nagyon Gacktos.
A mai blog nem szól semmiről, csak az agyamba szállt a Versailles.

"...Our clan's blood is a lifetime lover..."

2009. augusztus 2., vasárnap

Yoshiki

Tudom, hogy késő van, és épp most értem haza egy hetes nyaralásból, és talán arról kellene írnom, hogy milyen volt, vagy inkább már régen aludnom kellene. De muszáj leírnom ezeket a gondolatokat, mert már nagyon régóta benne vannak a fejemben, és ez a legjobb időpont, hogy leírjam őket. Éjszaka az ember jobban össze tudja szedni a gondolatait.

Aki már a címtől elriadt, mert nem kedveli a szóban forgó személyt, annak is érdemes elolvasnia alábbi kis monológomat. Talán átértékeli a nézeteit. Bár valószínűleg elég naív vagyok, hogy ezt hiszem.

Nemrég kaptam a hírt, hogy Yoshikit nyaki foraminalis stenosissal fogják műteni. Vegyes érzelmekkel fogadtam, az első reakcióm persze oly mértékű rémület volt, amekkorát egy elszánt fangörl csak érezhet, de hamar megnyugtatott a tudat, hogy ha ezen túlesik, talán nem fog minden koncert után félholtan a dobfelszerelésébe zuhanni. Aztán elgondolkodtam. Idióta. Akárhogy is számolom, már legalább 13 éve küzd ezzel a nyaki problémával. Legalább. Egy 1996os felvételen lett először rosszul, legalábbis amennyire én tudom, de lehet, hogy már sokkal régebb óta megvan nála ez a rendellenesség. Mért csak most jutott eszébe a műtét?
Mért? Mert közben kiderült, hogy már a bal (és lassan a jobb) kezét sem érzi, szóval egy kalap alatt több műtétre is sor került most.
Ennek fényében újraértékeltem a véleményemet arról, hogy miért mondja le mindig az európai turnét és egyéb koncerteket is... mert itt szó sincs arról, hogy nem törődik a rajongóival. Aki ezt állítja, az rendkívül felszínesen szemléli a dolgokat.
Nem is olyan rég beszélgettünk arról, és egyébkint is általánosan elterjedt nézet, hogy Yoo milyen fiatalosan néz ki a korához képest. (Akár egy 20 éves asszony, ugye Mai xD) Hát, az egészségi állapotáról ez legkevésbé sem mondható el. Mindkét keze és a nyaka is tropára ment. Lassan szétesik, mint Jacko. Ennek ellenére az X Japan él (de legalábbis vegetál) és Yoshiki még mindig dobol. Nem is akárhogy. Mind a mai napig minden egyes koncertet maximális erőbedobással csinál végig, nem törődve az egészségével. Ha mindenki ezen a földön csak feleennyire odaadóan végezné a munkáját, nem itt tartana ez a világ, ahol tart.
Aki ezek után azt meri mondani, hogy a pénzért csinálja, az megintcsak nem ismeri eléggé. Mert ha valamiből, hát pénzből több mint elég van neki, másrészt meg csak rá kell nézni az arcára dobolás vagy zongorázás közben, vagy egyáltalán, amikor a színpadon van. Nem sok olyan embert tudok mondani, akinek ennyire a lételeme legyen az alkotás. Az, hogy adjon valami szépet és jót ennek a világnak.

Yoshiki művész. Yoshiki idol. Yoshiki hős.

Ha most fel kéne sorolnom, mennyi mindenért tisztelem és szeretem ennyire ezt az embert, a rengeteg hibája ellenére, azt hiszem, reggelre se készülnék el a bloggal. Remélem, sikerült legalább egy kicsit megváltozatnom azok véleményét, akik ellenszenvet táplálnak iránta. Nekem a puszta létezése is valami olyat ad, ami hiányzott eddig az életemből. A rajongás, ugyanúgy mint a szerelem megmagyarázhatatlan érzés (félreértés ne essék, közel sem ugyanaz a kettő), az ember nem tudja megmondani a kiváltó okait. Én megpróbáltam. Aki rajong valakiért, az megérti ezt.



És lehet rajtam nevetni, vagy akármi, nem érdekel, ez a műtét ügy most jobban felkavart, mint amennyire egészséges lenne.
Gyógyulj meg, Yoshiki! <3

Last.fm

sayahime's Profile Page