Akinek a szenvedéseit olvasod (de minek is?):

Saját fotó

"Kimi wa CINDERELLA (THE PART OF LIGHT)
Aru wa DRAKULA (THE PART OF DARK)"

2010. december 15., szerda

Vége

Már egy ideje érlelődött bennem a dolog, viszont mostmár biztos vagyok benne: bezárom ezt a blogot.

Nem sokan olvasták azt hiszem, én meg már nem is szerettem a saját hülyeségeimről írni. Valami hasznosabbat akarok csinálni helyette, ezért nyitottam egy új blogot, ami a sayanosekai.blogspot.com címen érhető el... még nincs rajta semmi, de majd könyv- film- és zeneajánlókat fog tartalmazni. Mert most ehhez van kedvem. Nem mondom, hogy nem nyitom újra egyszer ezt a blogot is, majd ha valami jobb szériámban leszek, de jelenleg ennek nem sok értelme van. Találkozzunk a new blogomon, kedves félmaréknyi olvasóm^^

"Soha nem voltam képes befejezni semmit. De most ........ "

2010. november 22., hétfő

Speedtest

99 words

Speedtest


Asszem erre most büszke vagyok^^ próbáljátok ki ti is!

Molly szülinap


Tudom hogy már az enyém is elmúlt, épp ezért próbálok most gyorsan pótolni, mert sajnos az időrendi sorrend rabja vagyok xD
Ez után már csak egy MondoCon beszámolóval lógok^^"

Na szóval, kicsit komplikált volt a történet, de végül csak sikerült összehozni... ugyanis az történt, hogy hétvégére terveztünk egy meglepit Mollynak. Namármost ő ezt megsejtette és hevesen tiltakozni kezdett, mert azt gondolta szegény, hogy valami hetedhét határra szóló hepajt csapunk, így lefújtuk az egészet. Nomin azt gondolván hogy akkor mostmár elmondhatja Mollynak hogy mi készült eredetileg, elmondta neki, mert azt hitte hogy majd jót nevet rajta ő is. Ekkor derült ki hogy mennyire nem ismerjük Mollyt, ami azóta is súlyos lelkiismeretfurdalást okoz szerintem mindhármunknak, mert ezt ő úgy reagálta le, hogy én meg Valen inkább elmegyünk MondoConra mert az fontosabb mint ő. (Mert ugyanis ezzel is volt egy kis kavar, hogy nekem már hetek óta megvolt a jegyem, csak azon a héten realizálódott bennem hogy pont akkorra terveztük a meglepit, de bármikor lemondtam volna ha tudom hogy Molly örülni fog nekünk.) De így meg azt hittük hogy nem örülne. Aztán kiderült hogy mégis örülne. Aztán meg már elég erőltetett volt az egész mert végül megleptük pénteken hogy mindenkinek jó legyen, dehát már számított ránk addigra. Csak azt nem értem hogy ha tudta előre hogy megyünk akkor mit depizett ezen egy napig xD
Aztán végülis szerintem egész jól eltelt a dolog, csak hát rövid volt, meg a betervezett filmnézés elmaradt míg megbeszéltük ezt a kis (vagy inkább nagy) félreértést. De legalább Nominnak így is akadt egy mentő ötlete amivel meglepetés színezete lett az egésznek, mert erre sztem Molly se számított, de még énse:


Aztán meg is beszéltük a lányokkal hogy ilyen négyes összeröffenést többször is megejthetnénk, azóta ez még elmaradt, na persze ha nem számítjuk az én szülinapomat most hétvégén de az kicsit más jellegű volt^^ Vagyis hát volt egy filmézős is csak arról meg én lemaradtam mert a hülye egyetem persze nem akkorra rakja a hülye őszi szünetét mint a középsulik és gimnáziumok -_-
De téli szünetben csináljuk egy olyat hogy mindenki ráérjen jóóó?^^

Na most azért két hónap elteltével vicces lenne azzal zárni a blogot hogy "Boldog szülinapot Molly" de azért remélem nem volt ez az egész nagyon nagy lelki trauma, és hogy örültél az Apocalyptica CD-nek^^

Aztán ha már így a HP-s tábláknál vagyunk közbeszúrnám, hogy már csak 3 nap a Harry Potter és a halál ereklyéi filmig!!! ^^
Amit én éjfélkor szerettem volna megnézni de hát mivel csütörtökön lesz és pénteken még suli van (nekem nem, de egyedül nem megyek xD) így péntek délutára lett tolva az időpont... na persze ha lehetne már foglalni jegyeket, remélem még marad...

Ja, és a többi Molly szülinapos képet is szeretném majd megkapni egyszer, tudom hogy fantasztikusan sikerültek, nem is kívánom sehol publikálni, csak azért hogy meglegyen xD
Köszi
Puszi
Pááá

mood:
~ peaceful

2010. november 20., szombat

Happy B-day Yoshiki!


Kicsit csalok, de ez a bejegyzés nem maradhat ki^^



Nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánok a mi örök mucinknak, aki szerintem az évek során csak egyre fiatalabb lesz :P
Na, nem akarom nagyon bőlére ereszteni és minden évben áradozni meg ömlengeni, úgyis mindenki tudja hogy mennyire imádom :)



És ezt azért itt is ajánlom mindenki figyelmébe: http://twitter.com/yoshikiofficial

A szülinapját követően megszaporodtak a bejegyzések xD

mood:
indescribable

2010. november 13., szombat

Már megint hülyéket álmodok...

De azért ez most vicces volt.Fiú voltam álmomban.
Ráadásul japán.
Ráadásul az Alice Nine egy tagja.
És szerelmet vallottam Torának.
Közben azon izgultam mit szól a családom ha megtudják hogy fiúba vagyok szerelmes xD
Először úgy tűnt hogy ő is szeret aztán másik sráccal láttam kézenfogva T_T
Aztán Shou-val egymás nyakába borultunk bőgni hogy tehette ezt velünk Tora (nyilván ő is hasonló érzéseket táplált iránta x,D)
Aztán felébredtem.
De ez MEGALOL.

Tora & Chikin láv <>

Közben felregeltem egy japán oldalra ahol Tora is blogol, és azon gondolkodom, hogy lenne-e értelme írni neki ott hogy tolják el a seggüket Magyarországra. Nemhiszem.
De már egy amatőr vk banda gitárosa szavazott rám :D Aki nagyon kis reneszánszherceg Kamijohamisítvány fejű <>Én meg küldtem neki ajándékot mer nemtom hogy kell visszaszavazni.. blee meg kell tanulnom mostmár japánul.


Képen jobbszélső tündérbogár :)

mood:
impressed ~ jubilant

2010. november 11., csütörtök

D'espairsRay koncert


A következő napirendi pont amire rá kell térjek, az a szeptember 29.-ei D'espairsRay koncert.
Bár nem foglalnak helyet a top10-es listámon, legalábbis a last.fm szerint, és nem fújom kívülről az összes tag szülinapját, kedvenc sütijét és lábméretét, ettől függetlenül ez a banda mindig is a szívem csücskében fog helyet foglalni. És ennek pedig az az oka, hogy ők vették el a jrock szüzességemet :P Magyarul őket kezdtem el először behatóan hallgatni (egyébként az első jrock szám amit hallottam az Hyde-tól a Hello volt, de akkor még nem realizáltam hogy az japán xD) A D'espa nyitotta meg számomra a kaput az erősen sminkelt, kissé nőies kinézetű de baromi ütős zenét játsszó japán zenészek világába (azóta meg már kicsit ellágyultak, de ezt most hagyjuk :D). Hát, akkor még csak ennyi jött le nekem az egészből, habár egyedül Karyu volt az akiről biztosan tudtam volna állítani hogy nő, a többiek azért sztem elég pasisan néztek ki már akkor is xD
Egészen véletlenül találtam őket, nem ajánlotta senki, nem mutatta senki... az internet csodái :)
Ezután jó darabig csak őket hallgattam, majd fokozatosan kezdtem el utánnanézni ennek a műfajnak és más előadókat is megismerni.
Szóval sokat köszönhetek nekik. Köszi srácok :)
Most pedig a koncert:

Az egész egy végtelenül hosszú buszútnak kezdődött... volna, ha Kecskeméten nem kapom meg végre a várva várt társaságot, Molly, Valen, Mimi és Edit személyében :)
Így elbeszélgetve az utat relatíve gyorsan odaértünk a helyszínre... pofátlan módon először beálltunk Andreyához (a mögöttünk állók tekintetét gondosan kerültem de gondolom elég gyilkosan nézhettek :D) ahol nekiálltam kibontani a vörösborokat, ami néhány punk srác és Edit segítségével nagy nehezen sikerült is végre :D (Köszi Edit, punk srácok, és a többiek akik addig fogták a cuccaimat x,D).
Aztán még pofátlanabb módon előrearaszoltunk Renai-sanhoz^^
Ezután nekiálltunk fotózkodni, ennek gyümölcsével látható teletűzdelve a blog xD (azért tudok ám olyan fejeket produkálni... x,D)
Szerintem egészen gyorsan bejutottunk, bár ez valószínűleg azért volt mert hamar eltelik az idő jó társaságban, meg mert amikor elindult a sor, akkor aztán megállíthatatlanul hömpölygött előre :D
Miután bejutottunk, először is szemrevételeztük a merchpultot, hát, nem volt annyi pénzem hogy bármit is vegyek úgyhogy gyorsan odébb álltam hogy ne fájdítsam a szívem :D
A kabátok meg mindenfélék lerakása után aztán próbáltuk megtalálni a helyünket a sorban, ami többszöri helyváltoztatás után végülis valahol középtájon hátul sikerült... én közben rég nem látott ismerőssel is találkoztam, ami elég vicces volt :)
Egyébként szeretem a Dieselt, még hátulról is mindig lehet látni majdnem mindent :D Kivéve amikor minden kéz a levegőben van xD
Ezután vagy másfél óráig csak az Evanescence Fallen című CD-jét játszották, amit szeretek, de asszem most megcsömörlöttem tőle egy időre :D Közben majdnem bepisiltem de mindig úgy voltam vele hogy "mostmár nem megyek mert mindjárt kezdődik". Aztán Edittel egyszercsak elhatároztuk magunkat és elrohantunk :D Még utána is jó sokat kellett várakozni úgyhogy nem is kellett volna annyira rohannunk. Közben a többiektől leszakadtunk, de Valennel meg Edittel kb. végig egy helyen voltam... a többiek meg előrébb áltak fene a szájukat :D
Aztán beléptek a srácok, hát... leírhatatlan élmény volt :)
Tsukasából sajnos nem sok látszott, pedig ő volt az első számú szerelmem... Hizumi olyan volt mint amilyenre számítottam :) Karyut haja... imádom azt az embert, hogy lehet valaki ilyen stílustalan x,D Meg magas O_O
De Zero volt a csúcsok csúcsa, komolyan... az egész koncertet olyan huncut mosollyal játszotta végig, hogy az már tényleg tisztességtelen volt velünk szemben :D Pedig nem is vagyok fengörl, de hirtelen az lett belőlem is xD
A tracklist a következő volt:

1. BORN
2. Marry of the Blood
3. WEDICINE
4. 浮遊した理想 Fuyuu shita risou
5. DEATH POINT
6. dope
7. 13 -Thirteen-
8. LOVE IS DEAD
9. DAMNED
10. Masquerade
11. Human-Clad Monster
12. DEVILS' PARADE
13. abyss
14. Hollow
15. REDEEMER
16. Garnet
Encore:
17. Abel and Cain
18. Forbidden
19. in vain
20. MIRROR

Na, hát ebből aminek én baromira örültem az a Death Point, a Dope, a Love is Dead, a Hollow meg a Redeemer... meg az Encore-ban az Abel to Caine meg az In Vain.
Mondanám hogy a Devil's Parade is de balszerencsémre a koncert utáni napokban jöttem csak rá hogy az a szám pályafutásuk csúcsa, de komolyan :D
Őszintén szólva van pár olyan számuk is amit kifejezetten nem szeretek, örültem hogy ezeket a koncerten nem adták le... talán ők is rájöttek hogy azok nem a legjobbak :D
Az extázisban végigtombolt koncert után még sokáig kint ácsorogtunk, a hátsó kijáratot hol egyik, hol másik irányból megközelítve, hátha elkapunk egy-egy kifelé igyekvő félistenséget :P Amikor már majdnem elindultunk a vasútállomás felé, hirtelen hatalmas KARYUUUU visítás hangzott fel, amire rögtön sarkon fordultunk és visszarohantunk... mint kiderült hiába, akárkit is láttak az ott tartózkodók, az valószínűleg csak egy villanásnyi időre lehetett ott :D
Azt majdnem kifelejtettem hogy amikor a koncert végén különböző ingóságaikat kezdték hozzánk vagdosni imádottaink, igencsak kiéleződött a szlovák-magyar ellentét a teremben... nevezetesen két magyar lány kezéből próbálta kitépni Tsukasa dobverőjét nem akarok hazudni hány darab szlovák lány... a biztonsági őr egyszer szétszedte őket (Valen hősiességének hála) de aztán már nem tudtak velük mit csinálni... én a biztonságiak helyében megfenyegetem őket hogy eltöröm a dobverőt annyi darabra ahányan fogják :D Bár ezeket látva még akkor se engedték volna el... nem tudom meddig folyhatott a csata, de én már őszintén fejberúgtam volna néhány embert, csak akkor azt hitték volna én is a dobverőre pályázok. A vicces az egészben az volt hogy közben Saku vidáman mosolyogva odaállt mellénk egy másik dobverőt fogdosva amit ő kapott el... :D
Nos, végül kikötöttünk a nyugatinál az éjszakai busszal, ahol viszont nem volt semmi nyitva, ahová beülhettünk volna. Megkérdeztünk egy éjjelnappali büfést hogy szerinte hol tudnánk beülni egy teára vagy bármire, erre a belváros felé irányított minket. Azoban alighogy elindultunk, belebotlottunk egy Török étterembe, ami tökéletesebb volt még a tökéletesnél is :D Nem volt drága, finom volt a Gyrosuk és nyitva tartott reggelig...
Itt mivel időközben 30.-a lett, ami nevezetesen Molly szülinapja, megköszöntöttük őt Valen meg én :)
Végül biztonságban feljutottunk a vonatra is, ahol mindenki kómába zuhant :D
Hogy mikor értem haza azt már nem tudom, túl korán volt hozzá hogy egyáltalán megnézzem az időt...
Ilyen jól sikerült buliban régen nem volt részem, jó volt a társaság, maga a koncert, sőt még az utána lévő virrasztás is kifejezetten jó hangulatban telt... napokig föl voltam még dobva utána :)

mood: calm ~ mellow

2010. november 10., szerda

Szeptemberi élmények


Most elkezdeném pótolni a lemaradásaimat blogolás terén... mostanában nem éppen a jó élmények jellemzik az életemet úgyhogy ezért nem írtam, de azért ezeket is meg kell örökíteni mielőtt elfelejtem őket. Olyan negatív hangulatú lett a blog az utóbbi időben hogy az valami szörnyű.
Októberben még azt írtam hogy küzdök, akkor valahogy fel voltam töltődve pozitív dolgokkal, de mostanában még a közelgő szülinapi bulim gondolata se tud feldobni, meg már úgyis minden mindegy.
Másrészt a szülinapjaimat lassan már visszafelé kéne elkezdeni számolni... 20, az olyan kerek, és olyan felnőttes, és én egyáltalán nem érzem magam felnőttnek...
de hagyjuk most ezt, kezdem egy szeptember végi beszámolóval (tényleg jól le vagyok maradva...)

Szeptember 25. - Tesóm szülinapja (után három nappal, de akkor jöttek haza)
Hát ez kezdődött azzal, hogy bátyám seggen csúszva jött föl az emeletre, ugyanis egy nappal előtte egy hokimérkőzés során a lábát törte. Anya majdnem elájult, énmeg jól kiröhögtem. Najó azért sajnáltam, kurvaszar lehet az ilyen, csak az volt a komikus az egészben hogy szerdán egy kedves hangvételű sms-ben boldog szülinapot kívántam neki, amiben az is benne volt hogy olyan öreg már, hogy járókeretet veszek neki... erre tessék, tényleg járókerettel jön haza x,D
Eredetileg a Himalája étteremben akartuk megünnepelni a szülinapját (és mint később kiderült mást is) éppúgy ahogy a ballagásomat is, de így ezt el kellett halasztani pár hónappal amíg a lába meggyógyul.
Ám nem ez volt a nap egyetlen meglepő eseménye. Amint anyunak sikerült felszabadulnia hozzánk az étteremből, Kriszta elővett egy kis borítékot és a tartalmát anya kezébe adta. A bátyám azt mondta, csak egy kis apróság a szülinapjára (mert anyué is egy hónappal ezelőtt volt). Hát valóban apróság, az tény :) Egy ultrahangfelvétel, rajta a pár centis unokahugicám (közben már az is kiderült hogy lány... de ha valamelyikőtök összefut apuval ne mondja meg neki mert ő nem szeretné tudni amíg meg nem születik... gondolom nem olvassa a blogom... elég vicces lenne :D).
Anya első reakciója az volt hogy csak poénkodnak vele és biztos photoshoppal dobták össze. Ilyen az én anyám, a saját unokáját se hiszi el... xD Nekem viszont volt egy halvány sejtésem, meg amúgy se feltételezném tesómékról hogy ilyennel viccelnek. De azért sűrűn kezdtem el pislogni az tuti :))
Meg eleresztettem egy poént, hogy tesóm látom kezét-lábát törte hogy sikerüljön összehozni xD
A hétvége további része azzal telt hogy a család különböző tagjaival közöltük a jó hírt és fogadásokat kötöttünk hogy ki hogyan fog reagálni :D Mama volt a legaranyosabb meg Andi, ugyanúgy reagáltak, fölpattantak (ez mama esetében különösen vicces volt, nem gondoltam hogy ilyen idősen még ilyen fürgén föl tud ugrani^^) és Kriszta meg tesóm nyakába ugrottak :)
Márciusra várjuk a kis hölgyeményt... eddig is szinte otthon voltam tesóméknál, tapadtam rájuk mint egy kis parazita, ezek után meg már tuti nem fognak levakarni :P Nagynéni leszeek^^

mood:
thoughtful ~ nostalgic

2010. november 9., kedd

Last.fm meme


Írd fel a top 10 legtöbbet hallgatott előadód last.fm-ről, majd válaszolj a kérdésekre.

1. X JAPAN
2. GACKT
3. L'Arc~en~Ciel
4. HYDE
5. MALICE MIZER
6. DIR EN GREY
7. hide
8. VAMPS
9. 雅-MIYAVI-
10. the GazettE

- Melyik számot hallottad először hatostól? [DIR EN GREY]
Jó kérdés... asszem a Dead Tree.

- Melyik a kedvenc albumod kettestől? [GACKT]
Crescent

- Melyik a kedvenc dalszöveg részleted ötöstől? [Malice Mizer]
“motto
anata wo dakishime nemuritai
yasashii kioku ni kawatta ima de sae mo
kono ude de dakishime nemuritai
deatta koro no futari no you ni" (Au Revoir)

Fordítás:
"Még mindig
Téged ölelve akarok aludni
Habár a dolgok már csak kellemes emlékekké váltak
Téged tartva a karjaimban akarok aludni
Csak úgy mint azon a napon, akkor
Amikor mi találkoztunk."
(most dobtam össze úgy fél perc alatt szóval korán sem lett olyan költői de a lényeg érthető :D)


- Hányszor láttad már négyest élőben? [Hyde]
Egyszer sem még de naaaagyon szeretném *__* ha erre tolná azt a chibi seggét egyszer...

- Melyik a kedvenc számod hetestől? [hide]
Beauty & Stupid

- Van-e valamilyen kedves emléked, ami tízes zenéjéhez kapcsolódik? [the GazettE]
Hát nemigazán tudok mondani ilyet...

- Egy olyan dal a hármastól, amitől szomorú leszel? [L'Arc~en~Ciel]
My Dear

- Melyik a kedvenc dalszöveg részleted kettestől? [Gackt]
"Atemonaku hitori samayoi aruki tsuduketa
Kasukana toiki wo tada shiroku somete
Utsuri kawari yuku kisetsu no sono hakanasa ni
Wake mo naku namida ga koboreta
“Ima mo aishite iru...”" (Last Song)

Fordítás (szintén csak gyorsan összedobva):
"Folytattam a magányos, céltalan vándorlást
Egy gyenge sóhaj húz egy ecsetvonást a fehérségbe
A változó évszakok tiszavirág életű tájaira
Kicsordulnak a könnyek minden ok nélkül
Még most is szeretlek téged..."


- Melyik a kedvenc számod kilencestől? [雅-MIYAVI-]
Papa Mama ~Nozomare Nu Baby~

- Hogy szeretted meg hármast? [L'Arc~en~Ciel]
Hát baromi gyorsan :D Amúgy Hyde szólói után letöltöttem a diszkográfiát és ha lehet a Larukuba mégjobban beleszerettem :)

- Melyik számot hallottad először egyestől? [X Japan]
Forever love

- Melyik a kedvenc számod négyestől? [Hyde]
Dolly, Shallow Sleep

- Hányszor láttad már kilencest élőben? [雅-MIYAVI-]
Már láttam egyszeeer :) És még többször is fogom remélem^^ Azt monda visszajön xD

- Van-e valamilyen kedves emléked, ami hatoshoz kapcsolódik? [DIR EN GREY]
Nem igazán jut eszembe itt se semmi xD

- Egy olyan dal a nyolcastól, amitől szomorú leszel? [VAMPS]
Sweet Dreams

- Melyik a kedvenc albumod ötöstől? [Malice Mizer]
Merveilles

- Melyik a kedvenc dalszöveg részleted hármastól? [L'Arc~en~Ciel]
"Nee iki wo awaseta nara
motto takaku toberu hazusa
Soko kara wa mirai ga mieru kana?
Tsugihagi de arou to
Kono mune wa yume wo egaiteku yo harukanaru toki wo
tobi koeteku no sa
My heart draws a dream
itsu no hi ka kitto kanau to ii na
egao no mama no kimi de irareru no ni" (My Heart Draws A Dream)

Fordítás (-"-)
"Ez a mellkas egy álmot rajzol, bárhol
Magasra száll a szabadság felé
A szívem egy álmot rajzol
Ó, ha én elsüllyedtem azon a helyen
És kinyitottam a szemem
Azt gondoltam, azzal a mosollyal
Megtalálhatlak téged
Azt gondoltam megtalálhatlak téged,
Igen, ez csodás lenne."

- Melyik a kedvenc számod egyestől? [X Japan]
Silent Jealousy

- Melyik a kedvenc számod tízestől? [the GazettE]
Ezt most tényleg nem tudom, Filth in the beauty, Silly God Disco vagy Distress and Coma... vagy
The Invisible Wall. Oké, mind :)

- Hányszor láttad már nyolcast élőben? [VAMPS]
Erre a kérdésre ugyanazt tudom válaszolni amit a Hyde-osra :D

- Melyik a kedvenc albumod egyestől? [X Japan]
Jealousy... vagy Dahlia... vagy mindkettő... vagy az összes^^

- Van-e valamilyen kedves emléked, ami kilenceshez kapcsolódik? [雅-MIYAVI-]
A koncert ofcourse *_*

- Melyik számot hallottad először nyolcastól? [VAMPS]
Love Addict

- Melyik a kedvenc feldolgozásod egyestől? [X Japan]
Nincs is nekik olyan... csak saját magukat dolgozzák föl minduntalan :D

mood:
bored

2010. november 8., hétfő

meme ~


meme ~ (Mollym után szabadon :D)

mit választanál inkább? átalszol 3 napot, vagy ébren maradsz 3 napot?
átalszom

az igazságot vagy a vakmerőséget választod?
már egyből a második kérdés hülyeség.. folytassam én ezt egyáltalán?

inkább legyen tíz gyereked, vagy semennyi?
tííííz^^

hajlasz arra, hogy elpazarold a pénzed?
hááátigen x,D

zavar téged, ha bámulnak?
nem kifejezetten, bámuljon ha nincs jobb hobbija xD

milyen azzal a személlyel a kapcsolatod, akivel utoljára beszéltél?
elég khm... jó :P

szerelmes vagy most valakibe?
hai hai^^ ez a kérdés válasz lehet az előző kérdésre :D

a megbocsátást vagy a felejtést tartod könnyebbnek?
a felejtést *haragtartó dessz*

a negyedik e-mailed kitől jött és mi van benne?
mért pont a negyedik? amúgy a bátyámtól jött és azt írja megvan a notebook típusa, megrendelte a cuccomat és 2-3 nap múlva kész... nem emlékszem már hogy mire akar ez utalni, de asszem a laptopomon lévő fóliára :D

van mástól kapott szülinapi képeslap a szobádban?
biztos... van egy párszáz képeslapom de hogy szülinapi van-e azt nem tudom

milyen gyakran tétovázol kimondani azt, amit gondolsz?
általában kimondom. az illendőség határain belül maradva. de nem mindig, van amikor direkt bunkó akarok lenni :D

mit ettél utoljára?
olyan régen ettem hogy már nem is emlékszem xD amúgy sztem joghurtot

e-mail vagy msn?
e-mail mert az msn beszippantja az embert

lila vagy kék szőlő?
nem nagyon szeretem a szőlőt. de amit anya hoz néha az lila és nagyszemű és az jó xD

kibírsz egy napot evés nélkül?
ha nagyon muszáj

sokszor kívánod azt, hogy bárcsak máshol lehetnél?
elég sokszor

szerinted 10 év múlva házas leszel?
valószínűleg

mit csináltál tegnap éjszaka 2 órakor?
épp a másik oldalamra fordultam xD

a szüleid házasok/elváltak/válnak?
elváltak

mikor láttad utoljára a testvéreidet?
két hete T_T

te társas ember vagy?
mikor hogy xD azért általában igen

mikor volt utoljára, hogy nem töltötted otthon az éjjelt?
hát az attól függ, ha az albérletet nem számítom "otthon"-nak akkor épp előző éjszaka. márpedig nem számítom annak.

a személy, akivel utoljára beszéltél egyedülálló?
nem mert én vagyok a párja :P

van olyan személy, aki mindig boldoggá tud tenni?
boldoggá tenni az erős kifejezés, de van olyan aki azért vígaszt nyújt bármikor

mit csináltál, mikor megtudtad, hogy Jacko meghalt?
sajnáltam szegényt, aztán meg elkezdtek vele poénkodni az idióták a munkahelyen... x,D

mutatkoztál már be más néven?
nem

ha elmész valahová, sokat foglalkozol a külsőddel?
hát igen mert ha itthon vagyok akkor nagyon civil csöves fejem van xD

a matek vagy a magyar nem az erősséged?
matek de még mennyire hogy nem...

vannak olyan barátaid, akiket titokban nem kedvelsz?
hát azokat nem hívja az ember barátoknak^^

tudtad, hogy egy ember egy év alatt 8 pókot is lenyel alvás közben?
ez a legnagyobb hülyeség amit ebben az univerzumban kitaláltak -_-

ismersz valakit, aki a valóságban is használja a “lol”-t?
saját magamat meg még elég sokmindenkit (a bátyámat tutira halálra idegelnénk vele xD)

milyen színű zokni van rajtad?
halványsárga

ha nem büntetnének meg érte, akkor megölnél valakit?
ne álszentkedjünk, sztem ez mindenkinek megfordul a fejében (vagy ha nem akkor hozhatjátok a hátul záródó fehér kabátot^^)

ha idegenek támadnák meg a földet, akkor összebarátkoznál velük?
nem hiszek bennük úgyhogy meghalnának mind, mint a tündérek a Pán Péterben xD

szerinted 20 év múlva mit fogsz dolgozni?
remélem énekesnő leszek. vagy legalább informatikus valami jól fizető helyen.

hol akarod, hogy eltemessenek, miután meghalsz?
szórják szét a hamvaimat japánban xD főleg ha életemben nem jutok el oda

ha egy napig láthatatlan lennél, mit csinálnál?
egy nap az túl kevés idő hogy elutazzak japánba meg vissza, pedig az poén lenne... bár nem biztos hogy visszajönnék, arra meg elég, csak akkor kitoloncolnak :D valszeg kirabolnék egy könyvesboltot :P muhahaha

még 70 másodperced van hátra. mit csinálsz?
70 másodperc alatt sokmindent nem lehet csinálni... megpróbálok elaludni hogy ne fájjon a halál :D

hol van az a hely, ahol megesküdtél, hogy nem mész oda többet?
van egy pár ahova nem szeretnék menni hátralévő életemben :D

rábíznád egy jegesmedvére az életedet?
na :D én magam vagyok a jegesmedve

inkább penészes húst ennél, vagy romlott tejet innál?
romlott tej. az csak romlott. a penész undorító O_O

szeretnéd, hogy a pokémonok igaziak legyenek?
akarok egy barbasaurt xD

tudod, hogy mit jelent az “e=mc2”
relativitás elmélet xD

hiszel a fiú-lány barátságban?
igen

ismersz AIDS-es embert?
nem tudok róla hogy bárki AIDS-es lenne az ismerőseim közül de akár lehetnek is... lehet hogy ők se tudják!

még jóban vagy a 2 évvel ezelőtt megismert barátaiddal?
lehet hogy nem beszélek velük minden nap, de azért jóban vagyok velük persze

elhagynád a barátnődet/barátodat, ha drogos lenne?
pont ilyet álmodtam... nem hagynám el, leszoktatnám

tudod, hogy 7. osztályban kibe voltál szerelmes?
asszem igen xD

mikor voltál utoljára nagyon berúgva? vagy mikor ittál utoljára alkoholt?
két hete mikor tesómék itthon voltak söröztem vele meg apuval (Y)

félsz a sötétben?
nem

tudsz titkot tartani?
minimum egy embernek biztos elmondom, de többnek nem... csak az a baj hogy ő is minimum elmondja egy embernek, és akkor kezdődik a pletyka xD ezért olyannak kell elmondani akinek úgysincs hozzá semmi köze

mi az, amit megváltoztatnál magadon? (külsőleg)
le kéne cserélni a fejemet. meg a testemet is. x,D

mi az, amit megváltoztatnál magadon? (belsőleg)
elég sokmindent, például jó lenne ha nem lennék ilyen hülye agyatlan idióta, plusz lusta de azon próbálok változtatni, plusz trehány, rendetlen, meg gyenge, meg beszédhibás, meg ha nem beszélnék mindig hülyeségeket, meg kábé úgy utálom magam ahogy vagyok xD

utálod azt, akivel utoljára összevesztél és az óta sem beszéltetek?
nem nem utálom anyut xD

félsz a hullámvasutaktól?
hogy lehet azoktól félni, vidámpark tutkóság (Y)

mi van a zsebedben?
a kezem, mer megnéztem mi van benne. amúgy semmi xD

az ígéretek fontosak neked?
persze nagyon is

könnyű veled kijönni?
nem vagyok benne biztos xD

nehezen bízol meg másokban?
azt hiszem ki tudom választani kiben bízhatok...

őszintén azt tudod mondani, hogy te most boldog vagy?
muhaha. közelébe se vagyok.

összevesztél valakivel az elmúlt két hétben?
anyuval -_-

volt olyan barátod/barátnőd, akinek A-val, C-vel vagy T-vel kezdődött a neve?
micsoda lényeges kérdés... de amúgy ha ezt a kérdést párkapcsolatra érti akkor igen, meg amúgy is igen xD

voltál valaha vigasztalhatatlan?
valahogy mindig megvigasztalódtam :D

le tudnád élni az életed hátralévő részét alkohol nélkül?
le tudnám csak nem akarom

szeretsz ölelkezni?
attól függ kivel :P

mit néztél meg utoljára színházban?
Rebecca *___*

mi van a csuklódon?
épp semmmi

milyen ruha van rajtad?
sötétkék melegítőnadrág fekete ujjatlan trikóval amire az van írva hogy death valley (Y) :D

szeretnéd, ha mások is látnák, hogy kitöltötted ezt?
már akkor legalább úgy érzem hogy nem csak az időm basztam el vele :D

mood:
distressed

2010. november 4., csütörtök

Álom...


Jézusom, szerintem életemben nem álmodtam még ilyen rosszat. Sőt biztos vagyok benne. Soha nem volt még olyan hogy egy álomból bőgve ébredjek. Az volt a legrosszabb hogy megtörténhet... most nem hagy nyugodni a gondolat. Nem tudom magam túltenni rajta. És ez nem az a fajta, amiből fölébred az ember és megkönnyebbül hogy vége, hanem elkezd agyalni, hogy mi van ha tényleg... jaj istenem de rosszul vagyok T___T
Nem, nem fogom leírni, annyira szörnyű volt hogy beszélni se tudok róla... asszem az alvás előtti Lasher olvasás ártott meg...

mood:
scared ~ worried (mondjuk ez a kép nem tükrözi hűen a lelkiállapotomat mer ez komikus...)

2010. október 18., hétfő

Semmi.

Megváltoztatja az embert amikor rájön, hogy fel kell nőni. Persze eddig is azt hittem hogy felnőtt vagyok. Nem volt igazam. Most érzem azt hogy vissza kell adnom azt amit eddig kaptam, a saját erőmből, és nincs, nincs erőm ezt végigcsinálni.
Tudom hogy senki se hiszi el hogy milyen keményen tanultam egészen eddig, mindenkinek az a válasza hogy "akkor még keményebben kell" de ez az én számomra lehetetlen feladat, feladom.
Minden kicsúszik a kezem közül, minden. Mindent és mindenkit elvesztek, és nem létezik más körülöttem csak a saját nyomorúságom
, és én el fogok veszni benne. Soha, egészen komolyan mondom, hogy soha nem voltam ennyire magam alatt, az életem egy csőd, semmit nem érzek, ami még tartaná bennem a lelket. Nincs semmi. Nincs szeretet, nincs siker, nincs öröm, csak a feladatok vannak amiket képtelen vagyok elvégezni, és mindezért senki sem szid le, vagy nem hányja a szememre, és lehet, hogy ez a legrosszabb... csak sajnálatot kapok, meg azt m
ondják, hogy "azért próbáld meg" vagy "nincs elég akaraterőd" pedig én tényleg annyit raktam bele, amennyit csak tudtam. Úgy tűnik kevés vagyok. Úgy érzem el fogok tűnni. Úgy érzem nem létezem. El is akarok tűnni, semmi nincs ami életben tartson. Soha, soha nem voltam még ennyire reménytelen.
Csak a miheztartás végett.

mood:
sad ~ depressed

2010. október 14., csütörtök

Le Renard - Eleven Cthulhu



"Milyen lehet az az Isten, a Teremtő, akihez nem imákkal, gondosan megformázott szavakkal, hanem az emberiség ősi, vadállati morgásokra emlékeztető hangokból álló nyelvén fohászkodnánk? Milyen lehet az ősisten? Milyen lehet a Legfőbb Lény, ha leszaggatjuk róla a különböző kultúrák sallangjait, ha leolvasztjuk róla a mázat, amit az egymástól eltérő körülmények között élő emberek kentek rá az évszázadok, évezredek során? Vajon a maszk alatt valóban az a jóságos, bölcs, kegyes és megbocsátó lény rejtőzik, akihez a keresztények imádkoznak?"

2010. október 6., szerda

Gyors összefoglaló

Igazából mostanában nagyon nincs kedvem blogolni.

A blogolás ugyanis azzal jár, hogy mélyebben bele kell gondolni a dolgaimba, amihez viszont baromira nincs kedvem.
Már nem kezdek el szabadkozni hogy ezért vagy azért nem írok, egyszerűen akkor írok, amikor nekem kedvem van hozzá, nem kényszerből. Lehet hogy szüneteltetem is a blogot, ha éppen hetekig-hónapokig nem jön meg a kedvem.
Mondjuk azért azt szeretem leírni magamnak, ha valami különleges történik, hogy emlékezzek rá még x év múlva is.
Úgyhogy a közeljövőben lesz még:
- Tesóm szülinapja és egyéb jó dolgok^^
- D'espairsRay beszámoló
- Molly szülinap
- MondoCon értékelés

Asszem túlvállaltam magam az egyetemmel, de nem fogom feladni, mindent megteszek, három év az egész, aztán vége (már nem is gondolkodom a mesterképzésen -_-). Szar érzés hogy hülye vagyok, dehát ez van.
PG-s éveim során nem tudtam elképzelni hogy mi lehet az egyetemben olyan brutális. Hát mostmár tudom.
Programozásból eddig 4 pontom van, minimum 30 kéne a vizsgához.
Diszkrét matekból 3, minimum 20 kéne.
Kalkulusból 0, min. 10 kéne.
Meg fogok dögleni decemberig... aztán meg mégjobban. Aki azt mondja hogy az egyetemen CSAK a vizsgaidőszakban kell tanulni, azt rituálisan ki kéne végezni... vagy proginfóra küldeni -_-
Najó nem panaszkodom, küzdök, és végül úgyis én leszek a hokage X,,,,D

mood:
dissapointed

2010. szeptember 20., hétfő

FEZEN ~ Gamma Ray

Múlt hét pénteken, nevezetesen szeptember 10.-én ismét maradandó élménnyel ajándékoztuk meg magunkat, hirtelen felindulásból, ha már elmúlt a nyár, legalább kapaszkodjunk bele valamibe ami újra felidézi^^

Nekivágtunk hát a Székesfehérvár felé vezető útnak, ami nem is volt olyan hosszú, mint amire számítottunk (menő Iron Maidenes autóval xD)
Útközben többször megálltunk sörözni, amitől aztán még többször megálltunk az anyagcserefolyamatok kapcsán :D
Elég borzasztó idő volt, végig esett az eső, csak kb. a koncert alatt nem (bár lehet hogy akkor is csak túl nagy volt az extázis és nem vettük észre :D)
Nem igazán hallgattam eddig a bandát de sikerült belopniuk magukat a szívembe (egyébként is kedvelem a n
émeteket :)) Sajnos a drága Yoshikimet idéző dobszólóról nincsen videó sehol, pedig számomra az volt a koncert csúcspontja... igaz a látványvilág nem volt olyan kellemes mint Yoshikinél, de hát nem lehet minden tökéletes :)
Képeket sajnos nem csináltunk, viszont Molly kapott autogrammot a könyvébe meg a sáljára (az anyukája is kapott...... :DD)
Én nem álltam be a sorba mert semmi összefirkálnivaló nem volt nálam^^"
Aztán be is vásároltunk, persze ez mellékes, de szintén jelentős örömforrás :D Vettem egy zongorás táskát amibe egyből beleszerettem, meg egy pár fülbevalót amit Mollyval elcserélgettem, úgyhogy most elég kreatív ha fölveszem xD
Sok értelmeset nem tudok mondani, mivel nem olyan koncert volt hogy minden számot kívülről fújjak ez
ért nem írok semmiféle részletes beszámolót vagy kritikát (a hangosítás csillagos ötös! szerintünk legalábbis :)), tessék higgyetek a fületeknek:


Ebben a számban remek gitárszóló van :)

A hazaút még rövidebb volt, pláne hogy felét átaludtuk, de egész emberi időben hajnali 2 körül hazaértünk... furcsa ilyenkor belegondolni, hogy pár órája még az ország másik végében tomboltam egy német speed metal bandára, aztán meg az ágyban találom magam és piffpuff reggel van, és minden onnan folytatódik ahol abbahagytam...
No de ebbe ne menjünk bele, egy élmény volt, köszönök mindent, tudja akire vonatkozik :P *luw*

mood:
thankful :)

2010. szeptember 17., péntek

Paulo Coelho - Veronika meg akar halni

Nem akarok könyvajánlót írni, csak most hirtelen eszembe jutott, mennyire közel áll a lelkemhez ez a könyv, szóval néhány idézetet megosztanék itt, amelyek engem borzasztóan megfogtak :)


"Azt hiszik, hogy normálisak, csak azért, mert mind egyformák."

"Ne féljetek mások lenni, de tanuljátok meg, hogyan kell feltűnés nélkül csinálni."

"…..Látja, mi van a nyakamban?
– Nyakkendő.
– Helyes. Logikus válasz, teljesen normális emberre vall. Igen, nyakkendő! De egy őrült azt felelné, hogy a nyakamban egy színes rongydarab van, ami nevetséges, haszontalan, és bonyolult módon van megkötve. Akadályozza a fej forgatását, és a lélegzetvételt is megnehezíti. S ha nem vigyázok, bekapja a ventilátor, és meg is fulladhatok. Ha egy őrült megkérdezné, mire való a nyakkendő, azt kellene felelnem: az égvilágon semmire. Még csak nem is díszít különösebben. Valójában a rabszolgaság, a hatalom és a távolságtartás szimbóluma. Egyedüli haszna abban áll, hogy amikor hazaérünk a munkából, végre levehetjük, és úgy érezzük, hogy megszabadultunk valamitől, amit nem tudunk megfogalmazni. De vajon a puszta megkönnyebbülés létjogosultságot ad a nyakkendőnek?
Nem."

"– Meggyógyultam?
– Nem. Maga más, mint a többi ember, de szeretne ugyanolyan lenni. És ez, véleményem szerint, nagyon súlyos betegség.
– Súlyos, ha valaki más?
– Nem, az a súlyos, ha valaki mindenáron ugyanolyan akar lenni, mint a többiek."

Mood:

thoughtful

2010. szeptember 15., szerda

Nyárösszegző bejegyzés

Natehát.

Tudom hogy már szeptember közepe van, de most jutottam el odáig hogy összegezzem a nyaramat, a lehetőségekhez képest röviden, de részletesen (a kettő együtt kizárja egymást de megpróbálkozok a lehetetlennel xD)
Úgy érzem, soha még ennél tartalmasabb nyaram nem volt. Sok helyen jártam, sok emléket szereztem, kellemeset és kellemetlent egyaránt, de egyáltalán nem unatkoztam, egyetlen percig sem.
Jó élményeim a 2010-es nyáron:
- túlestem mindenen: érettségin, ballagáson, felvételin, autóvezetésen !!! (nagy nehezen... xD)
- KAMIkaze attack IV (amiről nem írtam külön bejegyzést, de mért nem O_o)
- Nyílzápor (amiről szintén nem írtam O_o)
- Metálfeszt
- logelemzés @ Kürt zrt. (tesómat idegeltem éjjel-nappal.. najó azért többnyire csak nappal :D)
- énekfellépés
- műrasztaaaa^^
- Rockmaraton
- Versailles koncert
- nyaralás Hajdúszoboszlón
- KAMI tábor
- Kurultaj (és erről is akartam írni....)
- Sushi és Tofu

Rosszak:
- az érettségivel, felvételivel és autóvezetéssel járó nem kis mennyiségű stressz :D
- a műrasztákat nem bírta elviselni a fejbőröm :S
- a nyaralás árnyoldalai... hát ilyen is van
- Silverke :'(
- gólyatábor -_-
- albérletkeresés gyötrelmei xD
- Sushit és Tofut végül mégsem hozhattuk el az albérletbe... de azért Martinéknál akármikor meglátogathatom őket^^

Na szóval összességében azért jóval több jó volt mint rossz :)
Remélem a következő nyaram is kellően élménydús lesz^^
Mégiscsak sikerült röviden összeszedni :P Ha bármit kihagytam volna, szóljatok xD

Mood:
peaceful

2010. augusztus 29., vasárnap

KAMI tábor beszámoló




Rászántam már magam erre is, mert holnaptól határozatlan ideig nem lesz netem, és akkor végképp nem hozom be a lemaradásomat blogolás terén :D

Kezdeném azzal, hogy a szervezés nyilvánvaló hiányosságai ellenére én nagyon jól éreztem magam, szóval ezekről nem is ejtek túl sok szót, megtették már előttem páran^^

Mivel a nyaraló kb. 4 személyes volt és mi 16-an voltunk elég vicces helyzet alakult ki, nem jutott mindenkinek ágyhely aki arra jelentkezett. Ezért mi befogadtuk a sátrunkba Valent, úgyis 3 személyes volt a sátor, az más kérdés hogy rockmaratonon jól elterpeszkedtünk benne xD
Valennel jól összebarátkoztunk, eléggé egy hullámhosszon voltunk így hárman (mármint Molly a harmadik ami kitalálható volt xD) és sok témát felhoztunk, de valahogy mindegyikből a Harry Potterhez lyukadtunk ki :D
Épp eluralkodott rajtunk az újkeletű HP mánia, vagyis nem újkeletű, hanem megújuló, 12 éves koromban volt rajtam utoljára asszem xD Meg is alapítottuk a KAMI-n belül a Harry Potter meetet xD
Legjobb beszólások: Duplaajtó professzor (Dumbledore, Double door x,D), véééégre szabadok (nem fűznék magyarázatot inkáb... xD), Faaaaaaaaaawkes! Főőőőőőőőőőőnix! (figyeljétek a 2. filmben Duplaajtó professzor hangsúlyát, überlol xD)
Az első napon semmi program nem volt, fetrengtünk a fűzfa alatt és ömlött belőlünk a szó... bár jobban belegondolva az összes többi nap is így telt xD Második napon volt a strandolás a program, amire csak a fele társaság jött el. Mollyt sajna otthon kellett hagynunk, szóval Valennel voltam ez idő alatt, és megdöbbenéssel konstatáltuk, hogy a strandra végül kijött banda nagy része egy óra múlva elindult visszafelé. Mi úgy voltunk vele hogy ha már kifizettük a belépőt bizony itt maradunk, úgyhogy pancsiztunk még a húgymeleg vízben is egy kicsit :D Egyébként nekem tetszik a Tősfürdő, nincs tömegnyomor, elég kellemes volt :) Úgyhogy mi 3 óráig maradtunk, akkor nyitott ki a kisbolt, csak nekem meg nem volt pénzem x,D Kissé elszámoltam magam...
Nade sebaj, harmadik napon nekivágtunk a csajokkal bankautomatát keresni, ami bizony nem volt zökkenőmentes, viszont annál élménydúsabb :DD
A fagyizónál a csaj közölte hogy áh 10 perc séta föl a faluba. Namost eleve rossz irányba indultunk el, oké, de még ha jófelé is mentünk volna, akkor is sokkal több lett volna mint 10 perc :D Kisebb-nagyobb megszakításokkal, pihenőkkel és boltok útbaejtésével 3 órát voltunk távol a tábortól xD Közben hozzákszegődött Sirius / Tapmancs / Szipák, a kis fekete kutyus, aki haláli édes volt, de épp mire vettem neki egy doboz májkrémet gonosz módon elhagyott minket :'(Viszont mikor végre elérkeztünk a takarékszövetkezethez, a bankautomata aranyló glóriával ragyogott föl előttem x,D Hullafáradtak voltunk már mindhárman úgyhogy visszafelé nem siettünk, egybk ezúton is köszi Nektek hogy elkísértetek^^
Az egyik kis ABC-ben gazdagabb lettem egy Vietnámi mesék című könyvvel, aztán rájött valami az agyunkra, és vettünk Hello Kittys jégkrémet xD
Nagy nehezen visszaértünk a szállásra, majd az esti program egy kis tábortűzi sütögetés volt. Itt ragadta meg Zalán az alkalmat, hogy "rémtörténetekkel" szórakoztasson minket. Ebből kettő maradt nagyon emlékezetes, az egyik a "Miklóóós hol a mááájam" sztori ami röhögsébe fulladt, a másik meg Eszti néni a szomszéd bácsi halott felesége, aki állítólag a környéken kísért, mindenkinek megeszi a chipsét és csodálkozó hangok kíséretében nézi a tévét x,D
Erre az estére volt még beígérve egy meglepetésprogram ami elmaradt, de hát már meg sem lepődtünk ezen (a betervezett programok 90%-a elmaradt xD) úgyhogy elindultunk este fél 11kor sétálni a környéken. Eléggé meglepődtünk, mikor egy öreg néni csoszogott el ezidőtájt a hát előtt, rögtön berohantunk hogy "ZALÁN HOL A MÁJAM, ESZTER NÉNI ITT VAN" x,D Személyleírást is adtunk az idős hölgyről, mire Zalán közölte hogy az egészen biztosan Eszter néni volt. x,,,D
Ami még nagyon emlékezetes marad az az, hogy mindösszesen egy éjszakát sikerült a sátrunkban eltölteni, hanem beköltöztünk az előszoba padlóra, mert második éjszaka olyan vihar volt, hogy én maradandó mentális károsodásokat szenvedtem tőle, majd' összepisiltem magam, konkrétan még sose éltem ilyet O_O 3 másodpercenként dörgött, de akkorákat mintha egy kamion beleszaladna a házfalba, meg villámlott... ebben a slusszpoén az hogy mellettem a lányok csorgó nyállal aludtak tovább mintha mi sem történt volna xD Meg bent a szobában is csomóan nem ébredtek föl rá, ha a srácok nem mondják h ők is hallották esküszöm kételkednék a saját elmém épségében xD De nem értem erre hogy nem ébred föl valaki, amikor még ÉN is felébredtem (az alvási szokásaimat meg sztem nem kell ismertetni, de ha mégis, legyen elég annyi hogy "mint-akit-agyonvertek" szindróma.
A harmadik éjszakát meg már inkább elővigyázatosságból a lakásban töltöttük, viszont a sátor becsületére legyen mondva nem ázott be, pedig már elképzeltem hogy a cuccaim (és Dai-ék, akik kint aludtak) helyén csak ázott kupacok, vagy ami még rosszabb elszenesedett fekete foltok maradnak xD
Najó hát kb. ennyi, a mellékelt képekhez nem fűzök hozzá semmit, sztem érthetőek^^


mood:
happy

2010. augusztus 24., kedd

Született tehetség Blogger Díj


Arigatooo Valen *megszorongat* Még sose kaptam ilyet senkitől^^


Szabályzat:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2) a logót kirakom a blogomba.
3) a szabályzatot kirakom a blogomba.
4) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7) betartom a szabályokat.


4) Mai, Tünci & Farkaska, Irén, Claudia, Poggi, Andreya

5) Teszt:
Név: Szabó Katalin
Becenév: Kata, Saya, Magdi xD
Lakhely: Jászszentlászló
Magasság: 169 cm
Névnap: november 25.
Foglalkozás: egyetemista (Y)
Testvérek: Laca nii-san aki a legjobb tesó a világon^^
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: német, angol makogás szinten xD
Gyűjtemény: bögrék, kedvenc jrock cd-im (még nem túl sok van^^"), Mondo-k, képeslapok a világ minden tájáról
Cipőméret: 38-39
Iskola: Szegedi Tudományegyetem, TTIK, Programtervező informatikus szak^^
Kedvencek: Kedvenc mi? Zene, film, könyv, or what?^^"
Hobbi: zene, zene, zene, és zene, meg filmek, sorozatok, animék, olvasás, kockulás, képeslapozás
Álom: hogy Yoshiki elbiciklizik mellettem a sorompó előtt X,D najó ez vicc volt, az hogy énekesnő legyen, lehetőleg japánban :)
Szerencseszám: nem írom le a lottószámaimat :P
Szeretnék találkozni: YOSHIKI <3>
Háziállatok: Apunál lakik Kópé és Dugó, egy öregecske és egy fiatal energiabomba vizslakutyus :) Martinomnál meg Sushi és Tofu, a világ legtündéribb cicái^^

6) VALEN, 2010. AUGUSZTUS 22., 19:36

Mood:
thankful ~ touched

2010. augusztus 12., csütörtök

Versailles koncert

Nos, mivel mi fotókat nem csinálhattunk, várni akartam még a beszámolóval amíg Case képei fel nem kerülnek SoJ-ra, de asszem arra várhatok még hónapokig :D

Úgyhogy max majd utólag megtűzdelem egy kicsit^^
Nem sokkal kapunyitás előtt sikerült a helyszínre érkezni, pedig jegyünk se volt előre. Bár én semmi pénzért nem hagytam volna ki ezt a koncertet, nem tartozok azon őrült rajongók közé akik előtte nap délelőtt képesek letáborozni az ajtónál csak hogy első sorba jussanak (Miyavin már amúgyis megtanultam hogy felesleges órákkal hamarabb odaérni, úgyis kitúrnak a helyedről xD). Szerencsére még volt jegy, asszem ha nem jutottam volna be megölök valakit xD Nem is értem így visszagondolva hogy mi a frászért nem vettem meg a jegyet előre.
A Diesel klub nagyon hangulatos kis hely, még a leghátsó sorokból is remekül lehet látni/hallani mindent, és a biztonságiak se olyan bunkók mint a PeCsában -_- ezt meg kellett említenem pozitívumként mert akárhányszor voltam eddig a PeCsában mindig gazdagodtam valamiféle negatív élménnyel xD
Nade maga a koncert. Idegesítően visnyogó fangirlekkel körülvéve várakoztunk még több mint egy órát, mire felcsendült a bevezető szám, amire először Yuki jött be. Hát első körben alig ismertük fel, második körben meg próbáltuk visszaszívni a nyálunkat xD
Aztán belépett valami nagyon szolíd aranyos oroszlánképű fekete ember, mint kiderült Masashi, a supportbasszeros (aki Közi háttérzenésze is volt, olálá!).
Majd bepattogott Teru aki így élőben kicsit se volt AnCafészökevény mint ahogy az első benyomásom alapján hittem még anno, inkább cuki és békafejű :)
Negyediknek belibegett Hizaki fülrepesztő visítás közepette, érzékelni lehetett hogy ő a közkedvenc. Mi meg megállapítottuk hogy baromi férfias így élőben. Magához képest legalábbis xD
És végül Kamijo, amikoris Saya-hime is majdnem átment visító fangirlbe, pedig nem akart, de nem tudta kontrollálni a torkából felszökő hangáradatot xD (és szeret magáról egyes szám harmadik személyben beszélni.)
Kamijo, hát az egyszerűen csak Kamijo. Az egója mindenkit elhomályosított a színpadon, a mosolya olyan volt, mint Gackté még az agyonplasztikázás előtt, és egyszerűen hiába áradt róla a.. khm, egészséges önérzet (x,D) attól függetlenül hihetetlenül szeretettel nézett le ránk, mintahogy egyébként az együttes többi tagja is. Én legalábbis valamiért azt éreztem, hogy nem csak azért bájolognak nekünk mert ez a dolguk, hanem tényleg szeretik a rajongóikat. Mint Hizaki blogjából utólag kiderült, ez tényleg így is van :) Részletek a Mondoban :D (ez volt a reklám helye)
Na szóval miután bevonultak jórészt a régebbi számokat kezdték el játsszani, ami nekem személy szerint elég is volt hogy eldobjam az agyamat xD
Nem fogom az egész koncertet részletezni, a kedven számaim nagy részét leadták (kivéve a To The Chaos Inside de azt sose játsszák koncerten, hüpp hüpp), voltak nagy számmal tombolós számok (Zombie <>
Egyébként nekem kifejezetten tetszett Teru szólója, míg a többiek a sminkjüket igazgatták, meg az, hogy a végén a ltező összes színpadi kelléket behajigálták a könzönség közé :D Molly el is kapta Yuki vizes üvegét, amibe persze mindenki bele akart nyalni, azóta is ereklyeként őrzi (mocsok mázlista :P). Ezúton is üzenem hogy D'espán már akkoris én fogok elkapni valamit, nemérdekel x,D Az nem járja hogy Andro sörös doboza meg Yuki vizes üvege is :P
Tsukasa dobverőjére pályázok igazából *___*
Naszóval szavakkal leírhatatlan élmény volt a Versailles koncert, még akkor is ha nem tudtunk meet & greeten ottmaradni, ráadásul megígérték hogy még vissza is térnek kis hazánkba^^
Ja, és ami extravicces volt az Kamijo beszédhangja, amikor ilyen baromi magas hangon beüvöltötte hogy "Are you ready??" aztán meg a szokott mély hangján kezdett el énekelni, kissé erős volt a kontraszt :D Egyébként többen mondták hogy élőben nincs jó hangja, ezennel szeretném őket megcáfolni. És a hangosítóknak is gratulálnék, mert a rockmaraton nagyszínpad után felüdülés volt ilyen jó hangosítású koncertet hallani^^ persze látszik, hogy japán hangosítók voltak :D Kamijonak egyszer elszállt a mikrofonja, csak annyit láttam hogy tátog de nem jön a hang, aztán elkezdte veregetni a mikrofont, nagyon vicces volt xD
Másik malőr amikor Hizaki öngyilkos merényletet elkövetve behajolt a rajongókhoz akik majdnem letépéték a parókáját is (najó igazi haja van :P) majd mikor vissza akart menni beakadt a szoknyája, vagy még valaki fogta, nem tudom, csak azt láttam hogy majdnem hasraesett aztán meg csóválta a fejét xD Nagyon hercegnői volt :P Egyébként tündéri aranyos az az ember is, mielőtt még bárki azt hinné hogy nem kedvelem és azért baszogatom^^
Nagyjából ennyi, valójában tényleg nem tudom szavakkal leírni hogy milyen maradandó élményt okozott nekem ez a koncert, ezt csak az tudja megérteni, aki ott volt és átélte.^^

mood: thankful ~ touched

2010. augusztus 10., kedd

Fesztiváljaim 2010


Na, mivel a metálfesztről sem sikerült még írnom, ezért most egy kalap alá veszem a rockmaratonnal :D (úgy érzem hosszú lesz ez a blog... nagyon nagyon nagyon hosszú)

2010. május 21., péntek - Metalfest

Csak erre az egy napjára mentünk ki a rendezvénynek, bár jó lett volna a többire is, de hogy ez miért így jött össze annak több oka van. A munkából egyenesen a helyszínre indultam, illetve először a Nyugatihoz hogy fölszedjem Mollyt. Direkt egy korábbi vonattal jött, hogy biztos ne késsünk el semmiről, ehhez képest a vonata 3negyed órát késett -_-" Aztán villamos, majd busz, ami persze a világ végén tett le minket és át kellett szállnunk még egy másik buszra, amire meg sokat kellett várni, úgyhogy már ment a Night Electric Night amikor odaértünk T_T

De azért lényegesen sokmindenről nem maradtunk le, azt az egyet sajnáltam hogy nagyon keveset játszott a Deathstars. Oké hogy ez egy fesztivál ahol mindenki csak egy kicsit játszik, de én utoljára Gothica feszten láttam őket és akkor sokkal többet játszottak, pedig az is fesztivál volt... bár ott igazából ők számítottak az egyik legnagyobb sztárvendégnek a Mortiis mellett.
A Lamb of Godot kihagytuk, addig megpróbáltunk sminkelni meg megnéztük mit árulnak, de elég borsos ára volt mindennek. Aztán én eldöntöttem hogy nem fogok másnap vezetni menni, mert nem vagyok teljesen idióta, szóval vettünk egy-egy sört, ami olyan rohadt hideg volt hogy épphogy sikerült meginni a Sonata kezdetéig xD
A Sonata koncert az baromi jó volt, bár azóta már hallottam olyan véleményt, hogy egy rakás szar, hát nemtudom tényleg ugyanazok a koncerten volt-e xD Az oké hogy inkább az új számok közül játszottak, de azért voltak régiek is, meg így is tudtak hangulatot csinálni.

Ezután indultunk a metálfeszt járattal haza, vagyis először a Nyugatihoz. Ott először beültünk a McDonaldsba, aztán mikor az bezárt lézengtünk a pályaudvar körül, és gyanús alakokat próbáltunk meg elkerülni :D
Mire elindult a vonatunk a fejünk már majd leesett, a kalauznéni viszont meglepően jófej volt, azt hittem be fog szólni a sáros bakancsaink és térdig sáros bőrgatyáink miatt xD
Nem is emlékszem már hogy jutottam haza, de örültem hogy nem kellett vezetni mennem így tökig sárosan :D
Ja, de tudom, Mollynál aludtam aztán másnap még KAMIra is ellátogattunk, meg fölszedtem egy pasit a buszmegállónál. Najó, a sajátomat :P
Szóval nem aludtunk sokat de én ilyen bulik után meglepően jól bírom kevés alvással is. Ami az én esetemben extrán meglepő :D
Remélem jövőre is megrendezésre kerül a Metalfest mert ennyi neves külföldi fellépő mellett ilyen áron szerintem az ország legjobb fesztiválja :)

2010. július 05-11.

Előzmények röviden: 4.-én műrasztafonás után hazajöttem, anya rendkívül boldog volt mikor meglátta a fejemet, én viszont egész nap a hajamat birizgáltam, úgy tetszett :D Molly haját átfestettük hogy egész héten rendesen magenta színű maradjon, de sajnos nem lett túl tartós xD
Megnéztük a Ninja Assasint ami kurvajó film ^^
Másnap reggel némi kitérő után sikeresen elértük a buszt, ami tele volt öreg nénikkel-bácsikkal, meg rockerekkel, szóval elég vicces volt az összhatás :D Én eléggé bealudtam az úton, csak arra ébredtem föl mikor már annyian voltak a buszon, hogy egy egzotikus külsejű nő a gyerekével kb. Molly nyakában ült már xD
Amikor Pécsre értünk, az egyik buszállásnál kisebb tömeg gyülekezett. Sőt, inkább nagyobb, és mind gyanús külsejű, innen tudtuk, hogy ez a busz visz ki minket a rockmaraton helyszínére. Heringpartyban sikerült is kijutnunk, ahol még további órákat vártunk, mire végre bemehettünk a helyszínre. Ez volt igazából a maraton legkevésbé kellemes része, 40 fokban tömött sorokban órákhosszat állni a bejutásra várva...
De végül sikerült, a sátrat is gyorsan összedobtuk, és még pihenni is sikerült benne egy keveset. Mire fölébredtünk Csabiék is megérkeztek, ő is lesátrazott mellénk, és a szomszédokkal is sikerült megismerkednünk. (Robi, Lajhár aki farkasember de inkább vérlajhár, Eszter és az ő párja Csaba akinek begyulladt a fogínye. Szegény xD)
Este úgy döntöttünk, megnézzük milyen koncertek vannak, mert 0. napon is voltak valami amatőr bandák. Végülis csak a sátorszomszédainkkal beszélgettünk egész este a Rockerek.hu színpad mellett, bár ők erre nem emlékeztek teljes mértékben :D (például hogy Robi azt mondta, olyan a hajam mint a nagymamája függönye, meg hogy ő elmegy aludni de vigyázzunk a Lajhárra, aztán Lajhár elment koncertre és lecseszett minket hogy mért nem vigyáztunk rá xD) Ezután visszahúzódtunk kis vackunkba, Molly meg rosszul lett. Nem tudtuk miért, de kedves szomszédunk, Robi éjjeli rosszulléte még tetőzte a dolgot, sőt valamikor az éjszaka közepén a másik oldalról is rókaröptetés nem túl kellemes zajai hallatszódtak^^

1. nap - Kedd

Mivel a Vodafone-nak van most egy olyan kedvezménye, hogy egy Whopper menü áráért kettőt ad a Burger Kingben, meg egy mozijegy áráért kettőt ad bármelyik pláza moziban, ezért irány Pécs és mentünk dőzsölni :D A Burgeres kaját még mindig imádom, sokkal jobb mint a McDonaldsos. Félek hogy ha Szegedre költözöm nem tudok majd ellenállni a kísértésnek, de nem akarok 200 kilós lenni xD Aztán megnéztük az Alkonyat - Újholdat ami nekem könyvben nagyon tetszett de hát a filmeket köztudottan jól elcseszték eddig, bár sztem javuló tendenciát mutatnak xD Ez a film nekem már kifejezetten tetszett, volt benne sok akció meg sok vicces rész is és jelentősen kevesebb nyál, mert már a nyálas részeket is elpoénkodták kb. xD Kb. pont úgy vissza is értünk hogy még össze tudtuk kapni magunkat, és kezdődött az Akela koncert. Az Akelát én nagyon sokat hallgattam régen, aztán vhogy leszoktam róluk (mint még sok másról is) de jól esett az emlékidézés (Adjál péénzt adjál péénzt adjál kölcsön egy kis péénzt).
A Moby Dicket még mégjobban szeretem, visszatapsolás után játszották el a Keresztes vitézt, hát arra tombolt a nép :)
A kettő közötti szünetben még benéztünk a Rockerek.hu sátorba ahol a Csejtely nevű zenekar játszott, ami Mollynak tetszett nekem meg nem xD (abból állt a zene hogy dzsidzsidzsidzsi höööööörrrr, akármennyire cuncimókus volt az énekes, hát nekem ez nem igazán nyerte el a tetszésemet xD)
Az Ossiant már a sátorból hallgattuk, sikerült eljátszaniuk azt a két számot ami tetszik tőlük amúgy nem szeretem őket xD Molly még fölébredt a Pokolgépre is és tetszett neki, aztán bátyám is azt mondta hogy szte jók, én vhogy mindig egy kalap alá vettem őket az Ossiannal úgyhogy nemtom^^
Aztán hajnalban édes drága bogaram fölébresztett hogy mindjárt beokádik, ezután szenvedett vagy egy óráig mire rájöttünk hogy az a baj hogy lejtőn fekszik. Csabi is meg én is próbáltuk a jelenlétünkkel tartani benne a lelket, mást nem nagyon tudtunk tenni sajnos, de már eléggé aggódtam. Mondtam is hogyha holnap is ez lesz hazamegyünk, betegen nem lehet bulizni. Végül megfordulva csak sikerült elaludnia, csak így meg az volt a gond hogy a sátor kijárata felé volt feje és elég hideg volt... de mindettől eltekintve azért jól eléldegéltünk a sátrunkban, pedáns rendet tartva magunk körül (muhaha, majdnem xDD)

2. nap - Szerda

Szerdán reggel (vagyis hát már majdnem délben) elkísértük Csabit a tóhoz, ahol miniatűr békák éltek, de nem féltem tőlük. Ez fontos közölnivaló volt xD Ott kanjikat tanult, mi meg kikérdeztük tőle.
Aztán beültünk kocsmázni, és megállapítottuk, hogy a kocsma bizony jó hely. Ott még viszonylag hűvös is volt a kinti 40 fokos meleghez képest, úgyhogy jól elcsöveltünk itt egész nap, kártyázgattunk, és megismertük Bercit aki aranyos xD
Délután belenéztünk az Al and the Black Cats nevű banda koncertjébe ami kifejezetten tetszett, ahhoz képest, hogy először punk bandának hittem őket, inkább rockabilly ként definiálnám őket. A legjobban a basszusgitors csellóra hasonlító gitárja tetszett :)
Előtte még Molly beleszeretett a kisszínpadon a Sicitur Adastra nevű kevésbé ismert bandába, szóval később is visszanéztünk, hátha megint találunk valami hallgathatót. Találtunk is, a VARG nevű német együttes személyében (a varg amúgy farkast jelent mint mondták, csak arra nem jöttünk rá milyen nyelven, de később utánnanéztem és norvégül meg svédül :)) , akik a Rotting Christ helyett jöttek és nem okoztak csalódást :)
Aztán este már csak kóvályogtunk a színpadok között, bele-belehallgatva mindenfélébe de elég hamar kidőltünk, az Exploited koncertet már a sátorból hallgattuk (ami igaz hogy nem valami nagy szám, de azért mégiscsak a The Exploited, korszakalkotó a maga nemében úgyhogy örülök hogy hallottam xD)

3. nap - Csütörtök

A délelőtt megint ugyanazzal telt, kimentünk Csabihoz kanjizni, ahol voltak többen is, majd kocsmáztunk.
Egyszercsak hozzánk is csapódtak páran, két leányzó és egy srác. A srác (továbbiakban Tomi) mint kiderült félegyházán a Kossuthban tanárbácsi xD A lányok meg (Évi és Kata) szegediek voltak. Azért kicsi a világ :)
Tőlük úgy búcsúztunk el, hogy biztosan találkozunk még, majd délután Mollynak sikerült megtalálnia Tamást, akivel az anyukája sütit küldött nekünk xD A rendkívül egyedi személyleírás alapján könnyű dolga volt :P (Hosszú hajú, szőke, fülbevalója van.... minden második ember így nézett ki rockmaratonon, igazából a kvanagy Iron Maiden matricás autóról könnyebben felismertük volna :D)
A kissátorban 7kor kezdődött a Kryptos koncert, aminek a felére értünk oda, de nagyon tetszett. Ez egy indiai metálbanda, eleve meglepődtem hogy létezik ilyen, de szerintem annyira látszott hogy nagyon örülnek hogy külföldre hívták őket, még akkor is, ha kisszínpadon nem túl népes közönség előtt játszhattak. Még ingyen pólót is osztogattak (who fucking wants a T-shirt, szörnyű indiai angolsággal x,D). Extravicces volt az énekes baromi aranyos beszédhangja a brutál metálhörgések után xD
Aztán, sikerült Blaze Bayley koncertre második sorba helyezkedni, hát én ennél ütősebbre számítottam egy volt Iron Maiden tagtól... amilyen keménynek mutatta magát, a zene nem volt valami nagy szám. Azért a gitáros fejei megértek pár fotót xD
Eleve azért maradtam csak végig, hogy aztán sikerüljön Dalriadára első sorba kerülnöm, ami össze is jött, és még a mellettem lévő sráccal is összehaverkodtam (aki közölte hogy majd ő megvéd a pogózóktól meg ilyenek, a 30 kilójával kva aranyos volt X,D).
A Dalriada nagyon jó volt, sokat fejlődtek mióta utoljára láttam őket, főleg a jelmezek meg az egész látvány, a hangosítás meg nem az ő hibájuk volt, a nagyszínpad egész héten elég szarul volt hangosítva, az énekből konkrétan semmit se lehetett hallani. Nem igazán értem, a hangosítók arra hogy nem hallották, lehet hogy arra máshogy terjed a hang.
Az Ensiferumot már ülve hallgattuk, kifejezetten tetszett, viszont elég égő volt hogy a koncert közepén az egész nagyszínpadon áramszünet következett be (engesztelésül pedig csapra vertek egy hordó ingyen sört az elégedetlen közönségnek, amivel mindenki úgy volt hogy úgyis elkapkodják mire odaérünk xD). Nem tudom, mit szólhattak szegény finn vendégfellépők a nem éppen apró technikai hibának^^
Aztán még egy kis dumálgatás Lajhárékkal, és ez a nap is fájdalmasan gyorsan véget ért.
A beharangozott "erotikus industrial party"-t kihagytuk mivel Molly még kiskorú én meg nem akartam egyedül bemenni, de utólagos beszámolók alapján nem is bántuk meg :D (két cigány nőci táncolt, az volt az erotika, és azok közül is az egyik egy 40 körüli kövér csaj... az industrial meg Lady Gaga feelingű zenék meg a szokásos rockbuli zenéi felváltva... hát gratulálunk ezúton is annak aki ezt megvalósította xD)

4. nap - Péntek

Reggel, vagy inkább délben épp valami kaját vadásztunk, amikor találkoztunk Éviékkel a kajáldás sátorban. Tudtam én, hogy megint összefutunk valahol :)
Itt még jobban sikerült velük összehaverkodni, majd el is mentünk közösen kedvelt kocsmánkba. A hét vége felé nekem már nem nagyon volt kedvem inni, nem mintha addig ittam volna, emlékezni akartam mindenre :D (büszke vagyok mert úgy látszik, sikerült is, ha valamit kihagytam az illetékesek visítsanak :P)
Itt megintcsak elvoltunk estig, majd összefutottunk a Dalriadáról ismert Viktorral és társaival és vízipipáztunk egy keveset. E program keretein belül zabáltak szét minket a szúnyogok, és megállapítottuk hogy a srácnak kóros szómenése van, szóval ettől kezdve próbáltuk elkerülni (azért valahol sajnálom, különben nagyon barátságos volt xD).
Beestünk a fél órás Agregátor koncertre, kár, hogy csak ennyi időt kaptak, pedig szerintem nagyon jók. Csabi közölte még előzetesen hogy ő még ilyen ronda és egyben jófej embert sose látott, hát asszem igaza volt :D
Ezután programterv szerint Tűzmadár következett volna, ami előző nap volt úgyhogy ezt jól benéztem x,D
Aztán a Kalapácsból hallottunk valamit, Mayhemre meg bementünk de nem tetszett úgyhogy elmentünk aludni xD
Ezen a napon volt a híres-neves Edda paradicsomdobálós jelenet is, amit nem volt szerencsénk élőben megnézni, csak utólag, de ha tudtuk volna hogy ez lesz bizony végigálljuk az Eddát is :D

5. nap - Szombat

Az utolsó napból már konkrétan csak a Watch My Dying érdekelt minket, szóval el kellett ütni az időt valahogy 7ig. Szokásos törzshelyünkön töltöttük a nap nagy részét, majd aludtunk még egy keveset (mert azt délután jobban lehetett mint reggel, amikor a tűző nap szaunát csin
ált a sátorból) és aztán elkeztünk összepakolni. Ez a művelet jócskán bele
lógott a WMD koncert kezdetébe úgyhogy sajna a Fényérzékenyről épp lemaradtunk, de volt a kedvenceim közül Klausztrofónia, példának okáért, meg Túladagolt idő^^

Ezután sátrat bontottunk, majd nem sokkal később rátaláltunk Éviékre akik vállalták, hogy elszórakoztatnak minket a buszunk indulásáig (az utolsó rockmaraton járattal terveztünk menni hajnalban, nem emlékszem már pontosan de vhogy 3 óra körül indult.)
Addig megnéztünk egy Heaven Shall Burn koncertet ami egy német banda és nekem eléggé bejött, aztán Éviék sátrában fetrengtünk és beszélgettünk, így gyorsan elteltek az órák. És még csak álmos se lettem!
Mikor már azt gondoltuk, hogy túl vagyunk mindenen, és csak a hazaút fáradalmait kell elviselni, döbbenten láttuk, hogy az utolsó buszra jóval többen szándékoznának fölférni, mint amennyit elvihet. Én nyugtattam Mollyt hogy biztos fölférünk, hiszen odafelé is sikerült, és azon is kb duplaannyian voltunk mint kellett volna :D
Csakhogy ez a buszsofőr nem volt olyan jófej mint idefelé jövet, és én följutottam, Molly előtt meg úgy becsukta az ajtót mint a sicc. Próbáltam elérni Csabiékat, de ők már az igazak álmát aludták, úgyhogy nagy pánikolások közepette Molly visszament Éviékhez, aztán csak sikerült fognia egy taxit (bár az se volt zökkenőmentes) amivel még majdnem jobban is járt mint a busszal mert csak 100 ft-al volt drágább és legalább leülhetett :D A buszon mellettem álló csaj meg együttérzően beszédbe elegyedett velem, hogy az ő párja és épphogy fölfért, de ő nem jött volna el nélküle. Hát én hiába nyomogattam a leszállásjelzőt ennek a nyomoréknak, nem volt tekintettel senkire és semmire, mégcsak arra se volt hajlandó hogy betelefonáljon esetlegesen egy másik buszjárat indítását kérve. De a legdühítőbb az volt hogy még legalább 10 ember fölfért volna mert a hátrébb állok már csak akkor szándékoztak összébb húzódni mikor elindultunk, szóval jópár méteres lyuk tántongott még a busz közepén, plusz egy csomóan elterpeszkedtek ülve az állóhelyeken 3 embernyi helyet elfoglalni. Visszagondolva már csak röhögök rajta, persze nem engem hagyott ott a busz de azért én is megvártam volna Mollyt ha a következő busszal jön (ami Kökényből reggel 6 táján indult szóval jó 3 órát várhattunk volna rá xD)
Végül is minden jó ha a vége jó, felszálltunk a vonatra, Molly késleltetett reakciót mutatott az előzetes bonyodalmak iránt, de aztán megnyugodtunk és bealudtunk. Én az út felét sikeresen átaludtam, nem zavart az ellenőr háromszori jegyellenőrzése (nagyon gyanúsan nézhettünk ki) meg az előttünk ülő fura fazon magábanbeszélő akciója se igazán xD
Reggel 10 környékén érkeztünk meg tesómékhoz, ahol mindent megkaptunk amire csak egy fesztivál után vágyik az ember: meleg ebéd, fürdőkád + meleg víz, puha matracok.
Ezúton is köszönjük nekik (ennél én sokkal többet is köszönhetek de ne menjünk bele tesóm nemhinném hogy olvas xD) :)
Időközben átcsúsztam vasárnapba, ami egy teljesen más nap volt teljesen más történéssel úgyhogy erről majd egy másik blogban :) Köszönjük a figyelmet, és főleg minden elismerésem annak ki ezt végigolvasta. Nem szoktam ilyen részletes blogot írni, de erre a hétre emlékezni akarok, nagyon-nagyon pontosan :)

mood: energetic


Last.fm

sayahime's Profile Page